Musorujsag
Élő Eredmények

Ha egy üzlet beindul: Iniesta is visszatérne a Barcelonához

Ha egy üzlet beindul: Iniesta is visszatérne a Barcelonához

MTI
A jelenleg a japán élvonalban futballozó Andrés Iniesta kijelentette, hogy szeretne visszatérni előző együtteséhez, az FC Barcelonához.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok irányító középpályás a Katalán Rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, segíteni akar volt csapatának, bár nem tudja, milyen  minőségében tudja ezt megtenni

„Szeretnék visszatérni az otthonomba, hogy segítsek. Utálom így látni a Barcelonát, nézni, ahogy a csapattársak szenvednek, sajnálom a szurkolókat és az újoncokat is, akik nem tudják elérni a kívánt eredményt. Amikor azok szenvednek, akiket szeretsz, az fáj” – jelentette ki a Barca ex-csapatkapitánya, aki 2002 és 2018 között 442 mérkőzésen szerepelt a katalánok első csapatában, s 32 trófea birtokosaként írt alá 2018 májusában a Vissel Kobe együtteséhez.

A 37 éves Iniesta, aki 2006-tól 2018-ig 131 alkalommal játszott a spanyol válogatottban, a Barcelonával kilencszer volt spanyol bajnok, hatszor Király Kupa-győztes, hétszer nyerte meg a spanyol szuperkupát, négyszer a Bajnokok Ligáját, háromszor az európai szuperkupát és a klubvilágbajnokságot.

A Barcánál a múlt hét végén jelentették be, hogy az új vezetőedző – a gyenge eredmények miatt menesztett holland Ronald Koeman utódjaként – Xavi, a katalán klub egy másik korábbi legendás játékosa lett, aki annak idején Iniestával együtt sikert sikerre halmozott a csapattal.

A Barcelona korábbi legendái közül nem Iniesta az egyetlen, aki visszatérhet a klubhoz, korábban Carles Puyol és Dani Alves érkezéséről is lehetett hallani.

Borítókép: EPA/Alberto Estevez

További tartalmak

Kapcsolódó hírek