Pongó-Dankai Nyíregyházán kezdett el focizni, hatévesen vált a nyírségiek igazolt labdarúgójává. Először tízévesen került el otthonról, akkor a budapesti Mészöly Focisuliba szerződött, ahonnan alig egy év elteltével az utánpótlás-neveléséről híres MTK-hoz került. A két klub közötti megállapodás értelmében néhány labdarúgó a kék-fehér együttes növendékei közé kerülhetett, így jutott Pongó-Dankai is lehetőséghez: a legjobbak között volt.

Az MTK-nál sem töltött sokkal több időt, csupán másfél szezont. 2017 szeptemberében határozott úgy a család, hogy a fejlődés érdekében a 12 éves támadó Spanyolországban folytassa: „Folyamatosan tartottuk Tóth-Zele Józseffel a kapcsolatot és tudattuk vele, szeretnénk kiköltözni, hogy ott tudjam folytatni. Intézett egy próbajátékot az Union Adarvénél, amire kijöttem szeptemberben és végül megfeleltem.” Beszélt rokonuk segítségéről, aki negyed évszázadot húzott le edzőként a Real Madrid utánpótlásában, így jól ismeri a spanyolországi viszonyokat. Egyébként már nem edzősködik, mivel 85 esztendős. Az anyagi háttér biztosított volt, mert Pongó-Dankai édesapja üzletember, így „csak” a futballra kell koncentrálnia.

„A 2017/18-as szezonban az Union Adarvében játszottam. Csak januárban jött meg az igazolásom, de utána szinte minden meccsen lehetőséget kaptam: 12 mérkőzésen 6 gólt szereztem. A rá következő évben már egyértelmű alapember voltam, de egyénileg az az év nem sikerült annyira jól. A 2019/20-as szezonra kerültem a Mostoleshez, de abban az évben a bajnokság sajnos csak márciusig tartott” – edzőmeccsekkel együtt 30 mérkőzésen 15 gólt ért el.

A tavalyi csonka szezonban a vírus miatt csupán 18 fordulót rendeztek a 19 csapatos U16 első osztályában. A tehetséges támadó 17 mérkőzésen lépett pályára és 16 góllal segítette csapatát, a CD Mostolest. Az együttes és ő is a második helyen zárt: előbbi a Real Madrid mögött a tabellán, míg Pongó-Dankai a góllövők listáján. Olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint az Atlético Madrid, a Getafe vagy a Rayo Vallecano: „Nagy meglepetés volt, nagyjából az ötödik helyre számítottunk a nagy csapatok mögött. Mivel csak egy mérkőzést játszottunk minden csapat ellen, így elég volt egy meccsen megverni a nagyokat.”

Most már piros-fehér szerelésben bolondítja az ellenfél védőit. (Fotó: matagigantes.net)

A nyáron aztán nem csak korosztályt, de klubot is váltott az előrelépés reményében, miután kiszúrta a Rayo Vallecano megfigyelője: „A mérkőzéseken rendszeresen ott vannak a nagy csapatok megfigyelői, de csak nagyon ritka esetben lehet őket észrevenni, ezért nincs hatással a játékomra, egyébként sem izgulnék, inkább plusz motivációt ad.” Pongó-Dankai fiatal kora ellenére játékosügynökkel dolgozik: „Nagyobb csapatoknál a játékosok többségének van ügynöke, december óta én is együtt dolgozok egy ügynökkel. Szakmai tanácsokat ad és a csapatváltásban is fontos szerepet játszott” – hozzátette, ilyen fiatalon a játékosok klubváltásáért csak ritkán fizetnek, az ő esetében sem volt átigazolási díj.

Pongó-Dankai jelenleg az együttes U17-es csapatát erősíti: „16 éves vagyok, úgyhogy még van időm, de a célom az, hogy 18 éves koromra már felnőttcsapatban tudjak focizni. Meglátjuk, dolgozni kell keményen és akkor bármi lehetséges. Addig van még másfél évem, majdnem kettő, így van idő a fejlődésre. Az edzőim részéről pozitív a visszajelzés, ami motiváló, ezért próbálok folyamatosan rátenni egy lapáttal.”

Korát tekintve messze még a felnőttcsapat, számos lépcső van még hátra azon a bizonyos létrán: „Van példa arra, hogy egy-egy edzésen részt vesznek U19-es játékosok is, de először a Rayo B csapatába szoktak bekerülni, ami a negyedik ligában szerepel, ahol a keménység rendszeres, amatőr csapatok játszanak és technikailag se olyan képzettek az ellenfelek.”

Az idei szezonban egyelőre csak 20-25 perceket kapott, de az utóbbi fordulók nagy részében kezdőként számított rá a mester és gólokkal hálálta meg a bizalmát. Az elmúlt időben kisebb sérüléssel bajlódott, fájt a térde. Könnyen lehet, a műfüves borítás a ludas, ami nem használ az ízületeknek: „Az összes mérkőzésen műfűvön játszunk, utánpótlás szinten nincsen füves pálya egyik csapatnál sem. Szerintem azért, mert a magas terhelés és a száraz időjárás nem teszi lehetővé, hogy füves pályákat tartsanak fent, a műfűvel pedig nem kell annyit foglalkozni.”

Nagy reményekkel vágott neki a spanyolországi kalandnak. (Fotó: Pongó-Dankai Dominik)

Mint mondta, célja, hogy 18 éves korára felnőttcsapatnál pallérozódjon, de nem bánja, ha ezért újabb országot kell megismernie: „Nem feltétlenül Spanyolországban szeretnék első osztálybeli csapathoz kerülni, szóba kerülhet másik topbajnokság is. Bár 18 évesen még a spanyol második liga is nagyon jó lehetőség, ha minden hétvégén játszol. A hazatérés azonban nem opció, külföldi bajnokságban gondolkozom.”

Elmondta, egyelőre nincsenek megkeresései felnőttcsapatoktól, de ilyen fiatalon nem is aggódik emiatt. A hazatérés pedig a fejlődés szempontjából nem elégséges: „Szerintem még a magyar bajnokság nincs azon a szinten, mint például egy osztrák élvonal. Alacsonyabb a színvonal a meccseken, ezért nem lenne elég jó ugródeszka.”

Hozzátette, meg sem fordult a fejében, hogy nem jön össze a futballistakarrier: „Őszintén szólva, erre nem is gondoltam, mivel a legnagyobb célom, hogy topbajnokságban legyek alapember. Ha nem jönne össze, akkor valószínűleg továbbtanulnék, de ezen egyelőre nem gondolkoztam.”

A 2020/21-es idény a jó teljesítménye ellenére is tartogatott kihívásokat, a pandémia közbeszólt: „Maszkban kellett játszanunk, ezt idén már eltörölték. Meg kell hagyni, elég furcsa szabály volt. Januárig nem lehettek nézők a meccseinken, még a szüleink sem, illetve tavaly szeptemberben sokszor csak hatan edzettünk, mert a lezárások miatt nem lehetett közlekedni a kerületek között a városon belül. A bajnokság eleje nagyon nehéz volt: normális esetben október közepén kezdődik a bajnokság, de csak november közepére tudtuk elkezdeni. Most már szerencsére sokkal jobb a szituáció.”

Fotó: Pongó-Dankai Dominik

Tóth-Zele József, akinek segítségével kikerült, jelenleg is sokat segít neki: „Minden héten beszélünk, majdnem minden meccsemre kijön. Utána tanácsokkal lát el, miben kell fejlődnöm. Technikailag tudnék még fejlődni, nem mondom, hogy nem vagyok technikás, de nem vagyok olyan szinten, mint egy topjátékos. Fizikailag is kellene még néhány kiló izom, hogy majd megálljam a helyem felnőtt szinten is. Szerencsére nem vagyok semmiben sem lemaradva.”

Év elején lesz négy éve, hogy kint élnek: „Most már megszoktam az itteni létet, az elején nagyon fura volt, a nyelv sem ment. Be kellett illeszkednem a suliba, de csak angolul tudtam. A nyelvvel most már nincsen probléma, megtanultam. Igazából szeretem a spanyol embereket, minden lazább, kevesebb a feszültség. Később kelnek az emberek, később ebédelnek és vacsoráznak, nem rohannak sehova. Általában elkésnek, de nem zavar senkit 10-15 perc késés. Na de természetesen a mérkőzés más tészta: arról nem lehet elkésni.” 

A hét nagy részét a futball tölti ki: „Az első két évben kint jártam iskolába, hogy az anyanyelvet megtanuljam, így szereztem itteni barátokat is. Jelenleg itt kint nem járok iskolába, magántanuló vagyok a Pasaréti Gimnáziumban, interneten keresztül szoktam vizsgázni. Itthon sokkal könnyebb nekem a suli, ezért tanulok itthon. Egyedül matekból van külön tanárom. A matekot szerintem nem lehet megtanulni magolással. A többit internet segítségével meg tudom tanulni.”

matagigantes.net

Délelőtt tanulni szoktam, vagy ha nem kell, akkor lemegyek külön edzeni: technikai, erősítő és erőnléti gyakorlatokat is végzek, amiben főként apukám segít. Délután vannak a rendes csapatedzéseim, illetve szombat-vasárnap a meccsek. Heti négy edzés van, mindig délután. Minden nap máson van a hangsúly: hétfőn a pihenésé a főszerep, kedden átmozgató edzésünk van: cicázás, labdatartás. Szerdán jön a nagyobb terhelés: erőnléti munka és erősítés, csütörtökön a taktikai elemeket gyakoroljuk, pénteken pedig a befejezéseket gyakoroljuk és a taktikai elemeket csiszoljuk tovább” – számolt be heti programjáról.

A spanyol labdarúgás utánpótlásából rendszeresen kerülnek ki tehetségek, a legfőbb különbséget az itthonihoz képest a játék gyorsaságában és az iramban látja: „Sokkal nagyobb iramú meccsek vannak itt, mint otthon. Majdnem egy fél évig-évig dolgoztam az egyéni edzéseken, hogy végig tudjak játszani egy meccset. Rövid passzos játékra törekszünk a jelenlegi csapatomban, de az Union Adarvénál még nem ez volt a helyzet, felrugdostuk a labdát.”

A spanyol srácok mentális felkészültsége is elképesztő: „Az akaraterejük nagyszerű: úgy mennek minden meccsen, mint a mérgezett egér. Az edzők többre értékelik, ha összeesel, mintha kicselezel bárkit, de nem teszel meg mindent a pályán.”

matagigantes.net

Pongó-Dankai Dominik bizakodik benne, ahol tart, az még csak a hosszú és sikeres út eleje: „A beilleszkedés mindig nehéz egy új csapatnál. Legutóbb gólt is szereztem, jól játszottam. Nem szoktak minket agyon dicsérni, de a hibáknál sem harapják le a fejünket, elmondják, miben lehetne javulni.”

„Oké, hogy ilyen csapatban tudok focizni, de eddig nem értem el semmit, még nagyon sokat kell dolgoznom. Ez még csak a kezdet. Apa is nagyon kritikus velem: ha valamit jól csinálok, megdicsér, de ha nem, akkor megkapom a fejmosást.”

És ha már az édesapjáról van szó, felgöngyölítettük a családi sportmúltat: apukája amatőr szinten focizott, de futball iránti szeretetét jól tükrözi, hogy klubtulajdonosa volt a nyíregyházi klubnak. Nagyapja játszott a magyar élvonalban is a nyírségiek színeiben: fényes jövő állt előtte, de egy motorbalesetben eltört a lába, és sosem derült ki, mi rejlik benne.

Pongó-Dankai Dominik mellett egy másik Dominik is a spanyol utánpótlásban áll helyt: Földi Dominik a Vasastól került a Deportivo Alavés U19-es csapatához: „Van még egy-két magyar játékos kint, például Barcelonában is, akikkel tartom a kapcsolatot” – egészített ki a fiatal támadó.

Földi igen, de Pongó-Dankai egyelőre még nem ölthette magára a címeres mezt: „Úgy néz ki, nem számolnak velem az U17-es válogatottnál, ami előtt értetlenül állok, ugyanis több, mint két és fél éve nem láttak játszani. Szeretnék bekerülni, nagy megtiszteltetés lenne ott szerepelni és szerintem hozzá tudnék járulni a csapat eredményességéhez. Remélem, egyszer megkapom a lehetőséget. Tudnak rólam, tudják, hogy itt játszom: a nyáron találkoztam az U16-os szövetségi kapitánnyal, akivel ismerjük egymást. Azt mondta, a vírus miatt nem tudtak külföldről behívni. Hozzátette, legyek nyugodt, kapok majd meghívót, de már novembert írunk és nem kaptam. Nem tudom miért nem kerültem még be, mert még csak meg sem néztek, de tiszteletben tartom a döntésüket. Volt megkeresés a spanyol szövetségtől is, de egyelőre kivárok” – a spanyol állampolgárságot egyébként öt év után vehetné fel, ami jövő szeptemberre lejár, így kérdéses, mi lesz az ügy végkifejlete.

Remélhetőleg hamarosan mi is láthatjuk játszani a fiatal tehetséget. Ki tudja, talán ő lesz a következő Dominik, aki alapemberré válhat a magyar válogatottban?