Musorujsag
Élő Eredmények
×

15 év után elküldték az uruguayi labdarúgó-válogatott kapitányát, Óscar Tabárezt

15 év után elküldték az uruguayi labdarúgó-válogatott kapitányát, Óscar Tabárezt

MTI
Óscar Washington Tabárezt 15 és fél év után pénteken menesztették az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

 

Az uruguayi szövetség (AUF) vezetősége azért döntött az edzőváltás mellett, mert a csapat csupán a hetedik helyen áll a jövő évi katari világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában, négy fordulóval a vége előtt. Az AUF már októberben is tárgyalt a 74 éves kapitány sorsáról, de akkor még megerősítették a posztján, ám a válogatott sorozatban négy vereségnél tart, így ezúttal elkerülhetetlennek tartották a váltást.

Tabárez legutóbb 2018 őszén hosszabbította meg a szerződését, amely a jövő év végéig szólt. Ez volt az ötödik, sorozatban pedig a negyedik szövetségi kapitányi időszaka Uruguayban. Először 1988 és 1990 között irányította hazája nemzeti csapatát, amelynek vezetését második alkalommal 2006 márciusában vette át Irányításával a válogatott 2010-ben a Dél-afrikai Köztársaságban negyedik lett, 2018-ban Oroszországban pedig negyeddöntős volt a világbajnokságon, illetve 2011-ben megnyerte a Copa Americát.

Tabárez 2019 novemberében bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mivel a sportágban egyedülálló módon már kétszáz mérkőzésen irányított egy nemzeti csapatot.

Borítókép: EPA/Antonio Lacerda

További tartalmak