Musorujsag
Élő Eredmények

Már nem Ole Gunnar Solskjaer a Manchester United menedzsere – hivatalos

Már nem Ole Gunnar Solskjaer a Manchester United menedzsere – hivatalos

m4sport.hu | Szerző: H. K.
A Manchester United labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik az együttestől Ole Gunnar Solskjaer.

 

A manchesteri alakulat a kommünikéjében kiemeli, hogy az elmúlt hetek gyengébb eredményei sajnálatosak, ám Solskjaer mindig is a klub legendája marad, a tréner pedig az elmúlt években egy sikeres alapot fektetett le az együttesnél, amit nem szabad elfelejteni.

A közleményből kiderül, hogy a soron következő mérkőzésekre az eddig másodedzőként tevékenykedő Michael Carrick veszi át a csapat irányítását, de a vezetőség mindeközben olyan vezetőedzőt keres majd, aki aztán ideiglenesen, a szezon végéig tevékenykedhet.

Ole Gunnar Solskjaer jövője hetek óta téma volt a nemzetközi sportsajtóban. Az MU tizenkét forduló után 17 ponttal mindössze a hetedik a Premier League-ben, az elmúlt hét bajnokiján ráadásul mindössze négy pontot szerzett – a manchesteriek a Leicester Citytől például kaptak egy négyest, majd következett a Liverpool elleni blama, az utolsó csepp a pohárban pedig a szombati, újonc Watford elleni 4–1-es pofon volt. A brit média szerint egyébként Solskjaer már korábban „elveszítette az öltözőt”, a játékosai több döntését is megkérdőjelezték az elmúlt időszakban, állítólag sokak szerint nincs meg benne az a szakértelem, hogy sikerrel irányítson egy ilyen csapatot.

A 48 esztendős klublegenda José Mourinho elküldése után, 2019 márciusában lett kinevezve – eleinte csak megbízott vezetőedzőnek. Első 19 mérkőzésén remekül teljesített vele az MU, átlagosan 2.32 pontot szerzett a csapat, a végleges kinevezése óta azonban ez a mutató drasztikusan visszaesett, s találkozónként átlagosan 1.79 pontot tudott begyűjteni az alakulat.

 

Borítókép: EPA/PETER POWELL

További tartalmak