Musorujsag
Élő Eredmények
×

Solskjær menesztése nem tűrt halasztást, de a Manchester United helyben topogásán nem segít

Solskjær menesztése nem tűrt halasztást, de a Manchester United helyben topogásán nem segít

m4sport.hu | Petykó Adrián
A Manchester United újabb kínos veresége Ole Gunnar Solskjær állásába került, de a megkésett edzőváltás is csak tünete, hogy a világ egyik legnagyobb klubja rosszul élt az örökségével.

A Manchester Unitednél megtették, amit már rég meg kellett volna, de az időzítés jól foglalja össze, miért valószínű, hogy mégsem léptek előre egy tapodtat sem. Kivárták, míg Antonio Contét elviszi a Tottenham, majd a válogatott szünetet, hátha a Watford még nem tolja az arcukba a szomorú valóságot. Mivel 4-1 formájában megtette, Solskjær búcsúzott – jó szokás szerint azt követően, hogy tinta meg sem száradt négyéves szerződéshosszabbításán. Jelenleg – Zinedine Zidane (és felesége) elzárkózásával – nincs a láthatáron megfelelő alternatíva – esetleg, ha épp Zidane miatt Mauricio Pochettino felszabadulna –, bár nincs az az edzőcsere se, ami megoldaná a vízió hiányát.

Jürgen Klopp a Liverpoolnál, vagy Pep Guardiola a Manchester Citynél nem egy személyben felelős a kiszámíthatóan magas szintű teljesítményért, amelynek idővonalán a botlások a pontszerű események és nem a felhőtlen periódusok. Céges hasonlattal élve egy gigavállalat vezérigazgatói, egy jól működő szervezetben a megfelelő emberek a megfelelő pozícióban, de a működés hatékonyságát konkrét személyük csak tetézi, nem megalapozza. Az, hogy a kulturális gyökerű futballt is felzabálja a céges megközelítés, hova vezet, az más lapra tartozik.

A United legfőbb problémája intézményi. Alvó óriásként tekintünk rá, amely rossz álmában hánykolódva éppenséggel újabb edzőt gyűrt maga alá. Hogy miért szenderedett el jó mélyen, arra egy név ad választ: Sir Alex Ferguson. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az ideális környezetet, a dinamikus gazdasági növekedésnek megágyazó jelenségeket, a Premier League és a Bajnokok Ligája szárba szökkenését, a közvetítések világszintű térhódítását, amelyben tökéletes időzítéssel ért véget a nem is oly’ szűk negyedévszázados vesszőfutás, de a Főnök unikalitása emelte vissza arra a polcra az MU-t, amelyről folyamatosan csúszott, mióta a másik Sir, Matt Busby odahelyezte.

Szervezetileg ez mégis egyre inkább bizonyul tehernek, mert az örökségből nemhogy nem azt a következtetést vonták le, hogy Ferguson egy az egyben pótolhatatlan, hanem még azt sem vették figyelembe: értelmetlen az utódlásban bízni az amúgy is avítt menedzseri modellben. Ferguson a jó király volt, aki a birodalma érdekében kérlelhetetlenül hozza meg a legnehezebb emberi döntéseket is. Folyamatosan alkalmazkodott, valójában legalább négy különböző Manchester Unitedet épített fel, amelyet az uralkodása fogott egységbe. Elég, ha a támadói evolúcióján végigfutunk: Cantonával kezdődött a dominancia és az irányítók kultusza a PL-ben; Cole, Yorke, Sheringham és Solskjær eklektikus négyese a sokoldalú játékostársakhoz illeszkedett; a magányos kilences Van Nistelrooyt pedig amint a helyzet megkívánta, azonnal Cristiano Ronaldo és Rooney dinamikájára cserélte. Amúgy sem volt az a kulthűs, legyen szó akár Keane-ről, vagy besült sztárigazolás, mint Verón, aki a fejlődés útjába állhatott volna, és Cantona, Beckham vagy Cristiano Ronaldo lelépése után is sikerrel szervezte újjá csapatát. Elképzelhető, hozzá fogható ellentmondást nem tűrő megújulási képességnek a futball egyetemes történetében sincs párja.

Sir Alex Ferguson óta nem találja bajnoki címhez vezető utat a United (MTI/EPA/Peter Powell)

Persze ne mentsük fel Solskjært, aki kontúrjaiban sem idézett karakteres topmenedzsert. Inkább egy letűnt kor emblematikus alakjaként nyújtotta a kettő közti kapcsolat romantikus illúziójának élményszerűségét, mintha nem derült volna már ki, kevés, hogy egykoron testközelből élte át és vette ki belőle a részét.

Kezdetben számított, hogy ismerte a viszonyokat. Támaszkodhatott rá, hogy bő nyolcvan éve nincs meccskeret saját nevelésű játékos nélkül, hogy az egyik legtehetősebb klub népszerű figurája, de hamar megkérdőjeleződött az alkalmassága. Keveseknek volt kényelmes a United kispadja: a Sunderlanddel a mai napig több edző nyert angol bajnokságot. Azaz a győzelmek egyes szakemberekhez kötődtek, így az ezredfordulót megelőző és az azt követő Kánaánban sem egy egységes idea öltött testet a játékban – ezért sem hasonlítható össze a norvég tréner és Xavi kinevezése, hiába került válságba az MU és a Barcelona is –, hanem Fergie tisztánlátása, amiként rezonált a korszerűségekre.

Amikkel Solskjær egyenesen szembe ment, miközben a United struktúrája mind a pályán, mind azon kívül távolodott a legfőbb ellenfelekétől. Miután a PL elmúlt szezonjaira sosem látott sűrűséget ért el az egy négyzetméterre jutó edzőklasszisok száma, hamar szembe tűnt, nem része annak az agytrösztnek, amely csúcssebességbe kapcsolta a ligát. Támadásvezetési és labdaszerzési sémák helyett szabadjára engedte egyéniségeit, a káoszt Bruno Fernandes különösen élvezte, de felállt fal ellen küszködtek, és klasszikus kontracsapatként mutatottak a legjobban. Nemrég aztán kiderült, a letámadás begyakorlása nem képezte az edzések részét. Holott az öltözőben bármerre nézett százmillió eurós biléták lógtak a korábbi együtteseikben vagy válogatottjaikkal eredményes futballisták nyakában. Sokukkal mégsem tudott mit kezdeni.

A nyár záróakkorjaként kapta meg az utolsó szöget a norvég. Cristiano Ronaldo érkezése egyszerre keltett nosztalgiát, hisz’ visszatért oda, ahol öncélú cselgépből minden idegszálával gólra törő szörnyeteggé vált, és verte fel a hájpot a klub körül, növelve a követők táborát. De hogy javított-e a csapat kilátásain? Segített-e a problémákon? Nyitott-e új távlatokat? Nem, ellenben azt is el kellett vetni, ami tavaly kezdett kirajzolódni. A modern nyomásgyakorláson alapuló futballhoz semmiképp sem kerültek közelebb a manchesteriek, ezzel szemben megbomlott a kimondottan ígéretes Shaw és a hamisszélső Pogba bal oldali együttműködése, ahogyan a korszakos befejezővel a soraikban a mélyen ülő védekezésből indított az ellencsapások sem fértek már a képbe, hiába tudták, a rangadókon esélyük sincs nyílt hadrendben. A teljes kétségbeesésként a végén a háromvédős felállástól remélt stabilitást, amelyben épp a keretben felülreprezentált szélsők szorulnak partvonalra.

Cristiano Ronaldóval sem lett hatékonyabb az MU (fotó: EPA/VICKIE FLORES)

A Ferguson által még hangos szomszédnak bélyegzett Citynél vicces anekdotaként emlegetik, hogy az egyébként a legapróbb rezdüléseket is kielemző Guardiola a városi rangadót megelőző tréninget tíz perc elteltével lefújta, mert nem tudta mire felkészíteni játékosait. A Bajnokok Ligájában természetesen menetrendszerűen jött néhány emlékezetes CR-villanás a hajrákban, de vajon miért fajultak odáig egymás után dolgok, hogy szükség volt ezekre spanyol és olasz kiscsapatok ellen? Ezalatt a másik serpenyőben az október óta lejátszott nyolc meccsen húsz kapott gól virít.

Rátermettebb edző tompíthatja a bajokat, de a forrásuk, a kiegyensúlyozatlan keret mégse írható Solskjær számlájára. Az élményshoppingolás koncepciótlanságról árulkodik.

A Barcával vont párhuzam a válságra utalt, de a United gondjai az anyagi lehetőségei okán a PSG-ével csengenek össze legfőképp. Az aprólékos munkát megspórolva igyekeznek a lemaradás fojtogató érzését elhessegetni és tartani a tempót a szisztematikusan épített riválisokkal. A publikumot lenyűgöző igazolásokkal irányítják magukra a figyelmet. Viszont az azonnali és konstans kielégülés vágya türelmetlen miliőt teremt, amely kizárja a józan helyzetérzékelést és valójában az állandó válságmenedzselés ördögi körét alakítja ki.

Mint minden nagy tömegű tehetetlen test, nehezen áll új irányba, de Ferguson visszavonulása óta azért lassan egy évtized telik el. Ameddig a permanens edzőkérdés a messiáskeresésről szól, két út rajzolódik ki az MU előtt is: időt nyerni, hogy amíg valaki ellátja a tűzoltómunkát, szabaddá válik egy neves edző – ez a várhatóbb –, vagy rögtön belenyúlnak a tutiba, legalábbis marketingszempontból, hogy a végén egy helyben topogva kezdődjön minden elölről. A vezetés jó választ akkor adhatna, ha végre nem a pillanatot akarná uralni.

Borítókép: m4sport.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek