Ralf Rangnick (EPA/FILIP SINGER)

Csupán néhány perce tartott a mérkőzés, amikor Rangnick levegőért kapkodva számolni kezdett, mert nem akarta elhinni, az ellenfél tizenegy futballistával éri el, hogy szusszanni sincs idejük. A módszer lepte meg, nem az, hogy szülővárosa játékos-edzőként irányított hatodosztályú kiscsapata vereséget szenved a nagy Dinamo Kijevtől. Valerij Lobanovszkij fiai ugyanis hordában vadászták a labdára, márpedig Németországban erre nem akadt példa. Mindez 1983-ban történt, Rangnick azután a felkészülési mérkőzés után kötelezte el magát a szervezett letámadás mellett, szemben a hazájában bevett emberfogásos szemlélettel. A német focinak időbe telt mire megújult, de mára edzőik a nyomásgyakorlás magasiskolájával diktálják a tempót. Csak a rend kedvéért, a Bajnokok Ligája elmúlt három kiírásában német edző csapata ért a csúcsra.

Ráadásul Rangnick nem a fősodorból érkezett, nem volt nagy játékos, a mindig is így csináltuk dogma rabja, nyitott szemmel járt a labdarúgás világán kívül és előszeretettel merített is onnan. Ez sem segítette kezdetben a reformot, de mára természetes, hogy a rátermettség és nem a Bundesliga-múlt határozza meg, ki ülhet kispadra, így az is, hogy a 34 éves Julian Nagelsmann irányítja a Bayern Münchent. A feledés homályába vész, mikor 1998-ban a Bódog Tamást is soraiban tudó Ulmmal figyelemre méltó menetelést elérő Rangnickot kikezdte a német futball krémje, tévés előadása miatt professzornak csúfolta, ugyanolyan pejoratív értelemben, mint ahogy később Pep Guardiolát filozófusnak – a hatásuk nagyságát jelzi, hogy napjainkban már a tisztelet hangján nevezik őket így.

Ralf Rangnick (balról) és Julian Nagelsmann: a modern német futball megtestesítői (fotó: Getty Images)

A közeg akkor még kioktatásnak vette a presszingmániás edző nézeteit, amely az elcsökevényesedett liberós-irányítós módit tette zárójelbe. A labdabirtoklás és a labda nélküli fázisok helyett az átmeneteket hangsúlyozta, a labda elvesztése utáni azonnali visszatámadást. A lehető legmagasabban, a lehető leggyorsabban, hogy az ellenfél kapujához minél közelebb labdát szerezve azon lendületből egyből a befejezésre lehessen törni – magyarázza azóta is. Ez az alapja Jürgen Klopp gegenpressingjének, a Rangnick szervezte Red Bull-iskolának, a Bundesliga innovatív szakmai kollektívájának.

A Manchester United eddig homlokegyenest szembe ment ezzel. A támadóharmadban csak négy, valójában visszahúzódó kontracsapat szerzett kevesebb labdát az angol ligában, míg például Rangnick legutóbbi edzői szezonjában a lipcseiekkel a német bajnokságban alig maradt el az ebben a vetületben is listavezető Bayerntől. A PL-ben jelenleg Thomas Tuchel Chelsea-je és Klopp Liverpoolja mielőtt védőakciót kezdeményeznének a második, illetve harmadik legkevesebb átadást engedélyezik az ellenfelek saját térfelén, a United meg mindössze öt csapatot előz a mezőnyből. Mindez a letámadás, a labda azonnali visszaszerzésére tett próbálkozások alacsony hatásfokát, sokszor egyenesen a hiányát mutatja.

Az Ole Gunnar Solskjær helyét átvevő Rangnick különösen nagy eredményt sosem ért el (a Schalkéval BL-elődöntőig, a Leipziggel kupadöntőig jutott), ám nem is az kerül a középpontba, ameddig maga irányítja majd a csapatot, hanem az a két év, amíg a megfelelően kiválasztott utódja felett mentorálhatja a klub elavult struktúrájának modernizálást. A United először léphet ki a legendás Sir Alex Ferguson árnyékából, a sorra hozott rossz döntések spiráljából, amely a múlt téves helyzetértékelésből fakadóan nemhogy közelebb hozták, hanem egyre távolabb lökték az elittől. Ennek a végső formája okozta a pályán azt az űrt, amely látszólag az anyagi lehetőségek révén összevásárolt keret és a mutatott teljesítmény között tátongott. Ám mégsem nagyon történhetett másként, hisz hogyan lehetne kivitelezni magaspresszinget, ha a kezdőbe kell préselni a világ ebben egyik legkevésbé aktív csatárát? Főleg ha már leigazolása előtt is inkább az ellentámadásokra hagyatkoztak, mert az edző nem is szervezte meg a letámadást.

Cristiano Ronaldóval (balról) nem javult Ole Gunnar Solskjaer alatt a Manchester United letámadása (fotó: EPA/ANDY RAIN)

Nos ez a szervezetlenség elképzelhetetlen Rangnickkal, ahogy a kivételezett státusz is. És igen, az unalomig ismételt kérdés pepitában most így hangzik, Cristiano Ronaldo vajon beáll-e a sorba? Ha nem, érdekes lesz a konfliktusra adott válasz. Mert tíz emberrel nincs hatékony letámadás. A vezetés nem zsákbamacskát vásárolt a német trénerrel, hanem egy tiszta koncepciót, és ez nem a kiöregedő sztárok kényelmére épít. Hanem az áldozatkészségre, a fegyelemre és legfőképp a sebességre. Aki nem bírja az iramot, a rendszer kiveti magából. Mégsem fizikai értelemben gondolkodik, mert a legfőbb kiaknázatlan területnek a játékosok agyát tartja. Ezért kognitív feladatokkal bombázza és készteti gyorsabb döntéshozatalra a futballistáit. A cselekvésben így alakulnak ki azok az automatizmusok, amelyekből következik, hogy a szemében a két legfontosabb mérőszám a nyolc és a tíz másodperc. Előbbi a labda elvesztését követő nyolc másodpercet takarja mint a legoptimálisabb lehetőséget a visszaszerzésére, utóbbi pedig azt a tíz másodpercet, amelyben a labdaszerzés lendületét megtartva a legnagyobb az esély a gólszerzésre. Abban az utolsó lipcsei szezonjában a találataik hatvan százalékát ilyen támadásokból szerezték.

Ezen elvek követésében a fogékony fiatalok előnyt élveznek – lásd Red Bull-iskola –, így egyből szóba is hozta az MU keretében rejlő potenciált. De a tudatosság megteremtése, az elv kimunkálása már nem másodpercekben mérhető, ezért nem várható azonnali trófeahalmozás sem, de Klopp sem véletlen jegyezte meg, Rangnick érkezésével újabb versenyképes modell jelent meg a színen. Úgy fest, a Unitednél ezúttal túlláttak a pillanatnyi érdekeken, és a fejlődés irányába fordultak.