Musorujsag
Élő Eredmények

Több játékos és stábtag is koronavírusos a Tottenhamnél

Több játékos és stábtag is koronavírusos a Tottenhamnél

MTI
Több koronavírusos esetet is regisztráltak a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál - értesült a brit PA hírügynökség.

A multimédiás tartalomszolgáltató úgy tudja, hogy az első csapat több játékosa és az edzői stáb két tagja kapta el a vírust, bár a fertőzést még meg kell erősítenie a PCR-teszteknek.

Ha valóban elérte a járvány a klubot, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerül az együttes, ugyanis csütörtökön a Rennes-nel játszik fontos mérkőzést a Konferencia Ligában, majd a bajnokságban vasárnap a Brighton, jövő csütörtökön pedig a Leicester vendége lesz, azaz egy héten belül három összecsapás vár rá.

Amennyiben rosszabbodik a helyzet, azaz többen megfertőződnek, elképzelhető, hogy a meccsek halasztására kéri majd a Premier League-et a Tottenham. A Rennes elleni találkozót minden bizonnyal megrendezik, miután az európai szövetség szabályai szerint egy klub csak akkor kérhet halasztást, ha nincs legalább 13 bevethető játékosa vagy egyetlen nevezett kapusa sem.

A londoni egyesület egyelőre nem kommentálta a PA értesülését.

Borítókép: EPA/ANDY RAIN

További tartalmak