Musorujsag
Élő Eredmények
×

Messi miatt kell mennie Pochettinónak, a PSG már tárgyal az utóddal – sajtóhír

Messi miatt kell mennie Pochettinónak, a PSG már tárgyal az utóddal – sajtóhír

m4sport.hu
Spanyolországi sajtóértesülések szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata már tárgyal Zinédine Zidane-nal.

 

Manu Carreno, a Cadena SER munkatársa úgy tudja, hogy a Paris Saint-Germainnél már a télen „lecserélnék” Mauricio Pochettinót, akinek koporsójába épp honfitársa, Lionel Messi „verheti be az utolsó szöget”.

Carreno szerint a párizsiaknál ugyanis épp Messi miatt döntöttek az edzőváltás mellett, mivel az argentin támadó és „környezete” úgy gondolja, hogy a szakember „nem kedvez” a hétszeres aranylabdás klasszis játékának – ezt jól mutatja, hogy Messi az eddigi kilenc Ligue 1-mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett, s még mindig csak keresi önmagát a francia fővárosban. A spanyol információit egyébként megerősítette a Deportes Cuatro, valamint Franciaország első számú sportlapja, a L’Équipe is – előbbi szintén Messi környezetére hivatkozva arról ír, hogy a 34 esztendős zseni úgy érzi, Pochettino nem képes kihozni a maximumot a sztárokkal tűzdelt PSG-ből.

A Deportes Cuatro hozzáteszi: „a játékos környezetéből érkező állításokból arra lehet következtetni, hogy Pochettino egy »puha« edző, s kételkednek a taktikai képességeiben is.”

Ezen állítás kapcsán a portál megjegyzi, hogy Nasszer al-Kelaifi elnök felvette a kapcsolatot Zinédine Zidane-nal, a felek közti tárgyalások pedig „nem állnak rosszul”, ami azt eredményezheti, hogy a Paris Saint-Germainnél már a télen edzőváltás jöhet.

Zidane nyár óta szabad, a francia szakember legutóbb – két ciklusban – a Real Madridot irányította, mellyel többek között kétszer La Ligát, háromszor pedig Bajnokok Ligáját nyert.

 

Borítókép: Getty Images

További tartalmak