Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: megvan az RB Leipzig új vezetőedzője

m4sport.hu
A Bundesligában szereplő RB Leipzig csütörtökön hivatalosan bejelentette, az olasz születésű, egyben német állampolgárságú Domenico Tedesco váltja a múlt héten menesztett Jesse Marsch vezetőedzőt a csapat kispadján.
fotó: Getty Images

A távozó Jesse Marsch helyét ideiglenesen átvevő korábbi másodedző, Achim Beierlorzer szintén távozik a klubtól – közölték.

Tedesco gazdasági és mérnöki diplomát is szerzett, ezt követően végezte el a Német Labdarúgó-szövetség labdarúgótanár képzését. Ifjúsági edzőként a Stuttgart utánpótlásában kezdett dolgozni, majd a Hoffenheimnél folytatta munkáját. Első vezetőedzői megbízatását a Erzgebirge Aue együttesénél kapta 2017-ben.

Ezt követően az FC Schalke 04 trénere volt, 2019-től az előző idény végéig pedig a Szpartak Moszkvát irányította. A lipcsei kispadon szombaton, a Mönchengladbach ellen mutatkozhat be.

A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató lipcsei együttes jelenleg csupán a 11. a német bajnokság tabelláján, míg a Bajnokok Ligája-csoportjában, miután kedden 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt, – a harmadik helyen végzett és februárban az Európa-ligában folytathatja szereplését.

További tartalmak