Musorujsag
Élő Eredmények

Pálfordulás Barcelonában, Dembélé mégsem hosszabbít – sajtóhír

Pálfordulás Barcelonában, Dembélé mégsem hosszabbít – sajtóhír

m4sport.hu
Spanyol sajtóértesülések szerint megszakadtak a tárgyalások Ousmane Dembélé és a Barcelona között.

 

A friss fejlemények igencsak hirtelen jöttek, az elmúlt napokban, hetekben ugyanis arról lehetett olvasni, hogy a francia támadó hosszabbítani szeretne a gránátvörös-kékekkel, s ennek érdekében akár még fizetéscsökkentésbe is belemenne.

Szerda este viszont a spanyol média egybehangzóan arról ír, hogy a felek nem jutottak dűlőre, s pont került az ügy végére. Gerard Romero – aki a Barcelona háza táján igencsak l tájékozott általában – úgy tudja, hogy Ousmane Dembélé nem fogja meghosszabbítani a 2022 nyarán lejáró megállapodását, az ezügyben lefolytatott tárgyalások pedig „teljesen megszakadtak”.

Dembélé távozása nagy csapás lenne a Barca számára, a katalánok ugyanis 2017 nyarán 135 millió eurót fizettek a 24 éves szélsőért, aki jövőre ingyen hagyná el az alakulatot. A spanyol média tudomása szerint Dembélét a Juventus, a Manchester United és a Chelsea is szívesen látná a soraiban.

 

Borítókép: EPA/Alejandro Garcia

További tartalmak