Musorujsag
Élő Eredmények

„Ez nem az FC Joao, hanem az FC DAC” – Joao Janeiro kiakadt a Dunaszerdahely meglepő veresége után

„Ez nem az FC Joao, hanem az FC DAC” – Joao Janeiro kiakadt a Dunaszerdahely meglepő veresége után

m4sport.hu
Joao Janeiro, a dunaszerdahelyi DAC vezetőedzője nem volt boldog az együttes legutóbbi veresége után.

 

A Dunaszerdahely pénteken meglepetésre 2–0-ra kikapott a bajnokságban akkor még utolsó előtti pozícióban tanyázó Zlaté Moravcétól, a vereség után pedig Joao Janeiro vezetőedző igencsak kritikusan fogalmazott.

„Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. A filozófiám szerint, aki több gólt szerez, az győz. Én is követtem el hibákat, ezeket ki kell elemeznem. Az öltözőben mindnyájunknak magunkba kell néznünk. A mérkőzés nem okozott meglepetést. Nem jelent semmit, ha jobb a labdatartási arányunk, szépen játszunk, de a végén nulla pontot szerzünk. Ezen el kell gondolkodnunk. De ez nem rólam szól, ez nem az FC Joao, hanem az FC DAC” – idézi a klub a hivatalos honlapján a szakembert.

Joao Janeiro tavaly novemberben került Kisvárdáról Dunaszerdahelyre, melynél azóta hét mérkőzésen dirigálta az együttest, ezeken három győzelem mellett három döntetlen és egy vereség a mérlege.

 

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak