Musorujsag
Élő Eredmények

Elköszön a Bayerntől, aláírt a Dortmundhoz a német válogatott játékos – hivatalos

Elköszön a Bayerntől, aláírt a Dortmundhoz a német válogatott játékos – hivatalos

m4sport.hu
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund a hivatalos honlapján erősítette meg Niklas Süle szerződtetését.

 

A 26 esztendős, 37-szeres német válogatott középhátvéd 2017 nyarán 20 millió euróért igazolt a Hoffenheimtől a Bayern Münchenhez, melynek színeiben azóta összesen 159 tétmérkőzésen lépett pályára. Niklas Süle négyszer nyert bajnokságot a müncheniekkel, emellett kétszer a Német Kupát, egyszer a Bajnokok Ligája-serleget, négyszer a német Szuperkupát, egyszer pedig az UEFA Szuperkupát emelhette a magasba.

A védő jövője hónapok óta kiemelt téma volt a német médiában, Süle megállapodása ugyanis a jelenlegi szezon végén lejár – néhány napja Oliver Kahn, a Bayern München vezérigazgatója tiszta vizet öntött a pohárba, s elárulta, hogy Süle a nyáron biztosan távozik Münchenből, most pedig a rivális Borussia Dortmund a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a 195 centiméter magas játékos aláírt a klubhoz, ennek értelmében a 2022–2023-as idénytől a fekete-sárgákat erősíti majd.

Niklas Süle értékét a transfermarkt.de piaci portál 35 millió euróra becsüli.

 

Borítókép: MTI/EPA pool/Miguel A. Lopes

További tartalmak

Kapcsolódó hírek