Musorujsag
Élő Eredmények

Rendkívüli ülést tart az UEFA, egyre valószínűbb, hogy elveszik Szentpétervártól a BL-döntőt

Rendkívüli ülést tart az UEFA, egyre valószínűbb, hogy elveszik Szentpétervártól a BL-döntőt

m4sport.hu
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke az ukrajnai háborús helyzet miatt péntekre összehívta a végrehajtó bizottság rendkívüli ülését.

Az UEFA tájékoztatása szerint Aleksander Ceferin „az Oroszország és Ukrajna között az elmúlt 24 órában kialakult helyzet alakulását követően” döntött úgy, hogy pénteken közép-európai idő szerint 10 órára összehívja a végrehajtó bizottság rendkívüli ülését, „hogy értékelje a helyzetet és meghozza a szükséges döntéseket”.

Az ülésen döntés születhet a Szentpétervárra tervezett BL-döntő, valamint az orosz–lengyel vb-pótselejtező sorsáról: a lengyelek azt kérték az UEFA-tól, hogy semleges pályán játszhassák le a március 24-én esedékes meccset, az ugyanezen az ágon szereplő svédek szövetségének elnöke pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy a két csapat továbbjutása esetén Oroszországban játszanák le az öt nappal később esedékes mérkőzést. Az Európai Parlament arra kérte az UEFA-t, hogy változtassa az orosz városokat ne vegye figyelembe a nemzetközi futballesemények kapcsán.

A nemzetközi sajtó szerint az már eldőlt, hogy nem a szentpétervári Gazprom Aréna lesz a finálé helyszíne, pénteken pedig bejelentik az új helyszínt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, így Kijevben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Borítókép: A szentpétervári Gazprom Aréna, másik nevén Kresztovszkij Stadion (Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Manchester United is reagált az ukrajnai válságra
Nem a hivatalos partnerlégitársaságának számító Aeroflottal utazott el Madridba, az Atlético elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő odavágójára a Manchester United – számolt be róla az Athletic.
Bajnokok Ligája