Musorujsag
Élő Eredmények

Kapusedzője szerint Löw most semmittevésre vágyik, de visszatér még a profi futballba

Kapusedzője szerint Löw most semmittevésre vágyik, de visszatér még a profi futballba

MTI
A német labdarúgó-válogatott korábbi kapusedzője, Andreas Köpke szerint a volt szövetségi kapitány, Joachim Löw a jövőben visszatér még a profi futballba.

A 62 esztendős Löwnek “először távolságra volt szüksége”, miután a tavalyi Európa-bajnokság után távozott a posztjáról – mondta Köpke, aki 17 évig dolgozott együtt a trénerrel a német szövetségnél. Hozzátette: azóta is állandó kapcsolatban vannak.

„Jogi most semmittevésre vágyik. Talán az új szezonban. Nem gondolom, hogy teljesen visszavonulna és már nem akarna semmit dolgozni a jövőben. Ezt nem tudom elképzelni” – fogalmazott Köpke.

Löw korábbi nyilatkozataiban nem zárta ki, hogy egyszer majd egy klubnál vállaljon munkát. Köpke szerint az is elképzelhető, hogy újra együtt dolgozzanak: „Alapvetően nem zárom ki, hogy együtt vágjunk bele valamibe” – mondta.

Joachim Löw és Andreas Köpke együttműködésének csúcspontja egyértelműen a 2014-es, brazíliai világbajnoki diadal volt. Löw 2006-ban vette át a német válogatott irányítását, azt megelőzően két évig Jürgen Klinsmann segítője volt.

Borítókép: MTI/EPA/DPA/Andreas Gebert

További tartalmak

Kapcsolódó hírek