Musorujsag
Élő Eredmények

Drámai körülmények között Afrikából utolsóként Kamerun jutott ki a katari világbajnokságra

Drámai körülmények között Afrikából utolsóként Kamerun jutott ki a katari világbajnokságra

MTI
Kamerun válogatottja is kijutott a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságra, miután az afrikai selejtező harmadik szakaszának keddi visszavágóján hosszabbításban 2-1-re nyert Algéria vendégeként, amelynél így idegenben szerzett több góljának köszönhetően bizonyult jobbnak.

 

Kamerun a hazai vereség után a 22. percben Eric Maxim Choupo-Moting góljával ledolgozta minimális hátrányát az Algéria elleni idegenbeli visszavágón, de a rendes játékidőben nem jutottak egymással dűlőre a csapatok. A házigazdák részéről Iszlam Szlimani a második félidő elején, majd a ráadásban is betalált ugyan, de a videobírós ellenőrzést követően egyik alkalommal sem adták meg a gólt. Ahmed Touba a 118. percben aztán mégis kiegyenlített, de nem maradt döntetlen az eredmény – ami pedig vb-kvalifikációt ért volna a hazaiaknak -, mert a 124. percben gólt szereztek a vendégek, Toko Ekambi találata a vb-részvételt jelentette.

Kamerun korábban már hét alkalommal (1982, 1990, 1994, 1998, 2002, 2010, 2014) szerepelt vb-n.

Eredmények, 3. szakasz, visszavágó
Algéria-Kamerun 1-2 (0-1, 0-1, 0-1) – hosszabbítás után
Továbbjutott: Kamerun, 2-2-es gólkülönbséggel, idegenben szerzett több góllal.

A többi mérkőzésen
Tunézia-Mali 0-0
Tj.: Tunézia, 1-0-s összesítéssel

Marokkó-Kongói DK 4-1 (2-0)
Tj.: Marokkó, 5-2-es összesítéssel.

Szenegál-Egyiptom 1-0 (1-0, 1-0, 1-0) – tizenegyesekkel: 3-1
Tj.: Szenegál, 1-1-es gólkülönbséggel, 3-1-re megnyert tizenegyespárbajt követően.

Nigéria-Ghána 1-1 (1-1)
Tj.: Ghána, 1-1-es gólkülönbséggel, idegenben szerzett góllal.

 

Borítókép: EPA/STR

További tartalmak