Musorujsag
Élő Eredmények

Eredményes volt Van Gaal rákkezelése

Eredményes volt Van Gaal rákkezelése

m4sport.hu/MTI
A holland labdarúgó-válogatottat vezető Louis van Gaal szavai szerint sikeres volt a terápia, melyet a prosztatarák egy agresszív formája ellen kapott.

A 70 éves szakember április 3-án, egy televíziós interjúban hozta nyilvánosságra betegségét, hétfőn pedig azt is elárulta, hogy összesen 25 sugárkezelésen esett át, majd 5-6 hónapot kellett várnia, hogy kiderüljön, hatott-e a terápia.

„Hatott” – jelentette ki a tréner az ANP holland hírügynökségnek.

„A válogatott vezetőedzőjeként töltött időm minden egyes időszakában éjszaka kellett elmennem a kórházba, anélkül, hogy a játékosok megtudták volna, egészen mostanáig” – tette hozzá.

Van Gaal 2019-ben bejelentette visszavonulását, ám tavaly augusztusban harmadszorra is kinevezték szövetségi kapitánynak azok után, hogy elődjét, Frank de Boert menesztették az Európa-bajnoki búcsút követően. Az Ajax Amsterdammal Bajnokok Ligáját nyert, majd az FC Barcelonát, a Manchester Unitedet és a Bayern Münchent is vezető edző harmadik alkalommal irányítja a holland nemzeti csapatot, mellyel 2014-ben világbajnoki bronzérmet nyert. Mostani megbízatása a novemberben kezdődő katari világbajnokság után jár le, helyét majd Ronald Koeman veszi át az Oranjénál.

A hollandok a vb-n a házigazda katari, illetve a szenegáli és az ecuadori csapattal találkoznak a csoportkörben.

Borítókép: EPA/Koen van Weel

További tartalmak