Musorujsag
Élő Eredmények
×

Több Premier League-csapat is lecsapna a Brentfordnál remeklő Eriksenre – sajtóhír

Több Premier League-csapat is lecsapna a Brentfordnál remeklő Eriksenre – sajtóhír

m4sport.hu
Brit sajtóértesülések szerint a nyáron több Premier League-csapat is szerződtetné Christian Eriksent.

 

A The Northern Echo úgy tudja, hogy a télen Brenftordhoz igazoló, s azóta öt bajnokin egy gólt szerző, és egy gólpasszt kiosztó dán válogatott középpályásért már négy klub is bejelentkezett, s az Everton, a West Ham United és a Newcastle United mellett korábbi csapata, a Tottenham is szívesen látná a soraiban.

Mivel Christian Eriksen januárban a 2021–2022-es szezon végéig állapodott meg a Brentforddal, a 30 esztendős játékos június végén szabadon igazolhatóvá válik – a portál szerint a PL-újonc biztosan megpróbál majd hosszabbítani a dán futballistával, ám ha Eriksen „piaca” valóban ennyire nagy lesz, akkor aligha marad a Brentfordnál.

A The Northern Echo hozzáteszi: mivel a közelmúltban tulajdonosváltáson áteső Newcastle esetében kiemelt fontossággal bír majd a pénzügyi fair play, az alakulat minden bizonnyal jelentősen magasabb fizetéssel próbálja majd elcsábítani Eriksent, mivel az ő esetében átigazolási díjat viszont nem kellene fizetni, így nem is számítana bele az FPP-be.

Eriksen a tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én, Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét. A játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért.

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmusszabályozót ültettek be.

 

Borítókép: Christian Eriksen (Fotó.EPA/NEIL HALL)

További tartalmak