Musorujsag
Élő Eredmények
 

Benzema: A visszavágón jobban szükségünk lesz a Bernabéu közönségére, mint eddig bármikor

Benzema: A visszavágón jobban szükségünk lesz a Bernabéu közönségére, mint eddig bármikor

m4sport.hu
Egyik fél sem volt maradéktalanul elégedett a Manchester City – Real Madrid Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonását követően. Madridi oldalon a vereség és a négy kapott gól miatt főhetnek a fejek, míg a háromszor is kétgólos előnyben lévő manchesteriek hagyták kicsúszni a kezükből, hogy már az odavágón jó esélllyel eldőljön a párharc.

„Egy vereség sosem jó, de a legfontosabb, hogy soha ne adjuk fel. A visszavágón jobban szükségünk lesz a Bernabéu közönségére, mint eddig bármikor, és akkor varázslatos dolgokra lehetünk képesek” – nyilatkozta a hétgólos, hamisítatlan BL-este végén a Manchesterben két gólt szerző Karim Benzema.

„Ez történik, ha önbizalom nélkül kezdesz egy meccset – utalt a francia támadó arra, hogy 11 perc elteltével már két gól volt a királyiak hátránya. – Mondjuk úgy, hogy mindenből hiányzott egy kicsi, lelkesedésből és önbizalomból is, de 25 perccel később már minden megvolt.”

Nála éppenséggel az önbizalom és a higgadtság nem hiányzott, mikor büntetőhöz jutott a Real. Panenkás tizenegyessel állította a 4–3-as végeredményt, pedig az ezt megelőző három alkalommal mindannyiszor hibázott.

„Mindig úgy állok oda, hogy csak az hibázik, aki elvállalja, de nekem megvan a kellő önbizalmam, és megcsinálom.”

„Nem jöttünk ki jól ebből a meccsből, négy gólt kaptunk, nem védekeztünk jól – összegzett Carlo Ancelotti, a vendégek mestere. – A City ma megmutatta, mennyire jó csapat, de semmi sincs veszve, ha a visszavágón jól védekezünk. Ez lesz a kulcs a döntőhöz.”

„Nemcsak a négy hátvédnek kell védekeznie, hanem a középpályásoknak is jobban be kell segíteniük, figyelmesebben kell játszanunk. A labdával megvoltak a lehetőségeink, bár kicsit megszenvedtünk a labdakihozatallal. Magabiztosabbnak kell lennünk.”

Ancelotti hozzátette, mindent megtesznek majd szombaton, hogy az Espanyol legyőzésével megszerezzék a La Liga bajnoki címét, mert szerinte az is segíthet a jövő szerdai visszavágón.

Kollégája, a láthatóan ideges Pep Guardiola a Marca beszámolója szerint mogorván válaszolt a Movistar újságírójának kérdéseire, ami nem csoda annak fényében, hogy a City gyakorlatilag az odavágón padlóra küldhette volna a spanyolokat, eldöntve a párharcot.

„Olyan volt, mint egy bokszmeccs. Mindent beleadtunk, jó meccsünk volt, és igyekszünk majd Madridban is azt játszani” – mondta szűkszavúan.

„Ők vannak a pályán, nem mi, és néha jó döntést hoznak, néha nem” – jegyezte meg, mikor Rijad Mahrez helyzetéről kérdezték (ha önzetlenebb az algériai az első félidőben, három góllal is vezethettek volna a hazaiak).

„Fantasztikus meccs volt ez a semleges szurkolóknak – kezdte a harmadik City-gólt jegyző Phil Foden. – Egy sokszoros BL-győztes ellen játszottunk, amely azonnal megbünteti, ha eladogatjuk a labdát. Ezen mindenképp javítanunk kell a visszavágón. Teljesen nyílt a párharc.”

A visszavágót jövő szerdán rendezik Madridban.

Borítókép: EPA/PETER POWELL

További tartalmak