Musorujsag
Élő Eredmények

A Bayern sportigazgatója megerősítette: Lewandowski távozni akar

A Bayern sportigazgatója megerősítette: Lewandowski távozni akar

mti
A Bayern München utolsó bajnoki mérkőzése után Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint Robert Lewandowski, a gárda lengyel sztárcsatára közölte a klubvezetőkkel, nem szeretné kitölteni jövő nyáron lejáró szerződését és távozni kíván a klubtól.

A német sajtó csütörtök este egybehangzóan arról írt, hogy a lengyel sztárcsatár eldöntötte, nem kívánja meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését, sőt, már a nyáron szeretne távozni. Lewandowski döntéséhez a hírek szerint az vezetett, hogy a Bayern az elmúlt hónapokban nem szorgalmazta a szerződéshosszabbítást, ráadásul a Bild szerint a támadót érzékenyen érintette az is, amikor néhány napja kiderült, hogy a vezetőség nagy erőkkel próbálkozott Erling Haaland leigazolásával – Lewandowski állítólag úgy érzi, a bajorok nem becsülik őt eléggé.

„Nagyon is lehetséges, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem a Bayern színeiben – mondta a mérkőzés után Lewandowski, konkrétumokat azonban nem említett. – Nem tudom ezt százszázalékos biztonsággal kijelenteni, de lehet. A legjobb megoldást szeretnénk megtalálni számomra és a klub számára.”

A 33 éves csatár a hírek szerint a Barcelonához igazolhat, ahol hároméves szerződést köthet.

A Bundesliga utolsó fordulója után két vezetőedző, a Mönchengladbachot irányító osztrák Adi Hütter, valamint az Augsburg mestere, Markus Weinzierl is bejelentette, hogy ez volt az utolsó összecsapása eddigi csapata kispadján.

Borítókép: Robert Lewandowski (Fotó: EPA/Friedemann Vogel)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek