Musorujsag
Élő Eredmények
×

Brazil támadókkal erősítene az Arsenal - sajtóhír

Brazil támadókkal erősítene az Arsenal - sajtóhír

m4sport.hu
Aubameyang távozása után Lacazette és Eddie Nketiah szerződése is lejár, eligazolásuk esetén a londoniak minél előbb szeretnék pótolni őket.

Az átigazolások terén mértékadó Fabrizio Romano értesülései szerint az Arsenal napokon belül ajánlatot tesz Gabriel Jesusért. A Manchester City körülbelül 50-60 millió eurót szeretne kapni a brazil támadóért. Amint arról korábban beszámoltunk, a londoni klub már tárgyalt is a játékossal és annak ügynökével, aki egyelőre csak annyit mondott: “Tetszik a projekt”.

Az Arsenal Pierre-Emerick Aubameyang távozását követően, valamint Alexandre Lacazette és Eddie Nketiah nyáron lejáró szerződése miatt kénytelen csatárt keresni. Jesus 2017 óta erősíti a manchesterieket, de az elmúlt időben kevesebb lehetőséget kapott, akkor viszont többnyire betalált.

De nem ő az egyetlen jelölt, a goal.com információi szerint az Ágyúsok más játékosokkal is tárgyalásokat folytatnak, így került a képbe a Sao Paulo a 19 éves támadója, Marquinhos is.

A játékos szerződése 2024-ig érvényes klubjánál, de az Arsenal szeretné minél előbb nyélbe ütni az üzletet, mielőtt más klubok is szemet vetnének rá, és ez felvinné az árát. A ballábas játékos főként szélsőként szerepel és bár mindkét oldalon tud játszani, jobbról szeret elsősorban befelé cselezni és lőni.

Borítókép: Gabriel Jesus EPA/Catherine Ivill /

További tartalmak