Musorujsag
Élő Eredmények

Megint nem ment könnyen a Chelsea ellen, de az FA-kupa is a Liverpoolé

Megint nem ment könnyen a Chelsea ellen, de az FA-kupa is a Liverpoolé

m4sport.hu/MTI
A Liverpool nyerte az angol FA-kupát, miután a szombati döntőben hosszabbítást követően, tizenegyespárbajban legyőzte a Chelsea csapatát. A „vörösök” második trófeájukat nyerték idén, ráadásul a Ligakupát is a Chelsea ellen, hosszabbítás után, tizenegyesekkel hódították el.

A találkozó első húsz percében a Bajnokok Ligájában is finalista Liverpool dominált, a Chelsea kontrákra rendezkedett be, amelyekből félidő második felében többször is eljutott ziccerig, gól azonban az első játékrészben nem született.

Jürgen Klopp vezetőedző azonban elsősorban nem emiatt, hanem egyik legjobbja, Mohamed Szalah miatt aggódhatott: az egyiptomi támadót a 33. percben le kellett cserélni, miután úgy került földre, hogy senki nem volt körülötte. A játékosnak a jobb térdét ápolták, mielőtt – segítség nélkül – lesétált a pályáról, folytatni azonban nem tudta a mérkőzést.

A fordulás után sokáig a Chelsea játszott fölényben, de a hajrában a londoniakat kétszer is a kapufa mentette meg a bekapott góltól, a mérkőzés pedig hosszabbításba torkollt.

A ráadásban ugyan mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, egyik sem tudott betalálni, így tizenegyespárbaj döntött. Ebben a második körben Azpilicueta hibázott, a kapufát találta el, de Mané – bár tizedikként a győzelemért rúghatott – kísérletét Mendy hárította.

A „hirtelen halálban” Mason Mount lövését Allison fogta, így Kosztasz Cimikasz sikeres tizenegyese után a Liverpool ünnepelhetett.

Idén ugyanez a két csapat vívta a Ligakupa döntőjét is, ott ugyancsak 0-0 után, szintén tizenegyespárbajban győztek a Vörösök.

A döntőben tíz év elteltével szereplő Liverpool – amely legutóbb 2006-ban tudta megnyerni a sorozatot – nyolcadik alkalommal hódította el a trófeát, az ugyancsak nyolcszoros győztes Chelsea sorozatban harmadik FA Kupa-döntőjét veszítette el.

FA-kupa, döntő:
Chelsea–Liverpool 0–0 (0–0) – tizenegyesekkel: 5–6

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="2108887" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a Chelsea–Liverpool FA-kupa-döntő
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2022/05/09947274-1920x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: EPA/NEIL HALL

További tartalmak