Musorujsag
Élő Eredmények

Gerrardék mindent beleadnak, hogy bajnoki címhez segítsék a Liverpoolt

Gerrardék mindent beleadnak, hogy bajnoki címhez segítsék a Liverpoolt

m4sport.hu
Az Ason Villa és menedzsere, Steven Gerreard segítheti bajnoki címéhez a Liverpoolt, amennyiben pontot szerez a Manchester City ellen a Premier League zárófordulójában.

Steven Gerrard úgy fogalmazott, az Aston Villa „mindent bele fog adni”, hogy megakadályozza a Manchester Cityt hatodik PL-címe megszerzésében. Amennyiben a korábbi Liverpool-legenda Gerrard által irányított Aston Villa pontot szerez vasárnap az Etihad Stadionban, és a „Vörösöknek” sikerül legyőznie a Wolverhamptont az Anfielden, a 2019/2020-as szezont követően ismét a Liverpool ünnepelhetne bajnoki címet.

„Jó lenne, ha a hétvégén valamivel megjutalmazhatnánk a szurkolóinkatmondta Gerrard. – Ami a Liverpoolt illeti, teljesen megértem és tiszteletben tartom a külső hangokat, kérdéseket, amelyeket már egy ideje kapok. Versenyben vannak a bajnoki címért, én pedig sok időt töltöttem ott.”

„Kimegyünk a hétvégén, és mindent beleadunk, hogy megpróbáljunk pontokat szerezni. Ha ez végül a Liverpoolnak is segít, az fantasztikus. Az én prioritásom azonban az, hogy megpróbáljak pontokat szerezni az Aston Villának” – mondta az Aston Villa menedzsere, aki korábban 709 mérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban.

A feladatot illetően, hogy megpróbáljanak pontokat szerezni City ellen, Gerrard hozzátette: „Nem hiszem, hogy bárkinek is könnyű lenne, nem véletlenül vannak a bajnokság élén”.

„Világklasszis játékosaik és egy top menedzserük van, de nagy nyomás nehezedik rájuk a hétvégén. – folytatta Gerrard. – A lehető legjobban felkészülve megyünk oda, és megpróbáljuk a lehető legjobban megnehezíteni a dolgukat. Hogy miért? Mert a 14. helynél jobb pozícióban szeretnénk végezni, és szükségünk van még néhány pontra.”

Borítókép: London, 2022. március 13. Kevin Nolan, a West Ham United (b) és Steven Gerrard, az Aston Villa vezetőedzője az angol labdarúgó-bajnokság 2022. március 13-i mérkőzésén Londonban. MTI/AP/PA/John Walton

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bennmaradt az Everton, elmozdult a kiesőhelyről a Burnley
Az Everton hazai pályán kétgólos hátrányból fordítva nyert a Crystal Palace ellen, a Chelsea hazai pályán játszott döntetlent a Leicesterrel, míg a Burnley az Aston Villa vendégeként ikszelt az angol labdarúgó-bajnokság elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésein.
Külföldi futball