A BL-fináléba vezető út receptje:
- Az első meccsen idegenben kapura se lőj, hagyd az ellenfelet tizenegyest rúgni, a világ legjobb játékosa úgy is kihagyja, így az is belefér, hogy a kilencvenedikben hátrányba kerülsz, mivel a visszavágón segítségedre siet majd a kapus, amikor kettőre nő a hátrány.
- A következő körben sodródj a kiesés szélére a korábban vendégként váratlanul, újabb kapusajándékkal megszerzett kétgólos előny ellenére, mert a semmiből elővarázsolt gólpassz lehetővé teszi, hogy a hosszabbításban elég legyen egyetlen próbálkozás a rivális fölényével szemben.
- Végezetül tegyél magasról az alárendelt szerepre, és a támadó harmadban 14 jó passzból hozz össze három gólt az erősebbnek tartott fél otthonában, ami után a visszavágón az sem gond, ha az utolsó pillanatokig nem találod el a kaput, miközben kettővel égsz, mert egy perc alatt is lehet egyenlíteni, és onnantól már bakfitty behúzni a ráadást.
Természetesen kisarkított tálalása ez a PSG-t, a Chelsea-t és a Cityt maga mögött hagyó masírozásnak, mégis kár lenne tagadni, a Realnak ad a gép tavasszal. Ha csak a kialakított helyzetek minőségének dialektusát vesszük, azaz az xG-mutató alapján, az egyenes kiesés során mindhárom párharcban alulmaradt, nem is kicsit (az egyes számítási modellek eltérnek, de beszédes, akadt, amelyik összesen közel 3,5 xG-vel kevesebbet számlált a Madridnak a három ellenfelével szemben).
A szerencsefaktor hosszú távon fenntarthatatlan, de ez még nem jelenti azt, hogy ne logikus taktikai megfontolások köré szerveződne a Real. Csupán kevésbé leszabályozott, ugyanakkor a nagyvonalúság ad szabadságot a klasszisoknak. Előttük tán hitelét is veszítené az az edző, aki fel akarja nekik rajzolni, hogy is néz ki ez a foci dolog. Ehelyett az a nyerő, ha partnerként kezelik őket, esetleg még a tanácsukat is kikérik, ami egyúttal simogatja is az egójukat.
Keresve sem találni a feladatra alkalmasabbat Carlo Ancelottinál, akinek nehéz újat mutatni, tekintve, hogy a világlátott olasz mester az egész életét ilyen öltözőkben töltötte. Nagy erénye, mondhatni a hozzáadott értéke, hogy rendre kihozza a rendelkezésére álló játékosanyagból azt, ami benne rejlik.
Nincs ez másképp ezúttal sem, a sarokpontok az erősségekhez idomulnak. Tekintettel a tengelyben játszók hajlott korára, a letámadást letekerték. Lemondtak az irányításról, a nyolcaddöntő kezdetétől nézve a 44 százalékot sem éri el a madridiak átlagos labdabirtoklása**. A labda nélküli aktivitást mérő PPDA-index is jelentős arányban visszaesett, a csoportkörben mért 12,2 – két beavatkozási kísérlet közt – engedélyezett átadás a folytatásban 16 fölé kúszott. A Parc des Princes-ben egyenesen 24,5-ötnél, a Stamford Bridge-en 22,9-nél állt meg, a manchesteri meccsen meg akadt olyan periódus, amikor a 40-et is meghaladta**.
De érthető a döntés, hogy Luka Modrić, Toni Kroos fölösen ne égesse az energiáit a labda nélkül. A mély blokkban Casmeiro is igazán otthonos, a szabálytalanságokat általában akkor követi el, ha a lendületből érkezőt kell lefékeznie. A szerkezet minimálisan módosulhat az ellenfelek formációjától függően (például a Chelsea otthonában Valverde öttagúvá duzzasztotta a védelmet, alkalmazkodva a hazai alakzathoz), de a lényegi fogódzók állandóak: Casemiro felügyeli a sorok közti területet, söpröget a középpályások mögött – hogy a 14-es zónán ne lehessen áttörni –, és a védelmi réseket is fedezi, ha valamelyik középső védőnek ki kell lépnie, vagy a szélek felé tolódnia. Egyszerű, ám hatásos alapelvek.
Elkerülhetetlen, hogy a pálya egyik szegletében történtek a további folyamatokat is meghatározzák. Ám a mély védekezés Vinícius Juniornak és Karim Benzemának sincs ellenére. Sőt szárnyakat kaptak. A villámléptű brazil szélső falja az elé táruló szabad térfeleket és védelmeket, míg a mindig is vezértípus Benzema isteni üzemmódba kapcsolt. A szabad szerepkörét kihasználva befejez, előkészít, kulcspasszokat oszt, még a labdabirtoklás kezdeti szakasziban is részt vesz.
A Real a passzívabb felfogástól ugyanis nem vált Atléticóvá, a stílusát megőrizte. A nyomástűrő futballistáiknak presszing esetén sem gond elegánsan kihozni a labdát. A felismerhető sémák szintén korrelálnak a profilokkal. Kroos az első fázisban, Modrić az átmenetekben mozgatja a szálakat, a fegyelmezett csapatemberek mint Fede Valverde vagy Ferland Mendy alázatos munkája is ezt segíti. A francia balbekknél különösen jellemző, hogy elhagyja a pozícióját, még helyet is cserél Benzemával, az építkezésnek ez a forgás is jellemző eleme. És kettejüknek oroszlánrész jut abban is, hogy a Viníciusnak kedvező, egy az egy elleni párharcok alakuljanak ki.
És amennyiben a snájdig játék kevésnek látszik, a fiatalok beállítása, Camavinga, Rodrygo egykettőre célratörőbb, dinamikusabb fordulatot hoznak.
Észszerűség. Következetesség. Magabiztosság.
Őszintén, látta már valaki a Realt berezelni? Összerezzenni a játékosait a kilátástalannak ítélt helyzetekben? Még a legkiábrándítóbb, galaktikus időkben, mikor messzire sodródtak a nemzetközi sikerektől, akkor sem.
Karim Benzema (balról) és Casemiro nevetgél egy Manchester City-szöglet a BL-elődöntő visszavágóján hátrányban, az első félidő hosszabbításban – így paráznak a Realnál (kép: M4 Sport)A Real Madrid volt az első klub, amely nyíltan a világuralmat tűzte ki célul. Nem az ideák terén, hanem a legfontosabb trófeák elhódításának hús-vér valóságában. A keretbe azóta is a legfelső polcról válogatnak. Ebben a miliőben a mezzel együtt a győztesek nyugalmát is felöltik a futballisták. És amikor ez a mentalitás olyan kivételes garnitúrával találkozik, mint Modrićéké, akkor az valóban trófeákban testesül meg.
A kulcsszó az egyensúly. Amely annyira hiányzott az első Pérez-éra „Zidane-ok és Pavónok”-korszakában, amikor Makélélét Beckhamre cserélték; és ami megvolt Zizou edzősége idején, vagy Ancelotti alatt korábban és jelenleg is. A sztároknak ennyi elegendő, hogy a mérleg nyelveként hozzák az extrát a kulcspillanatokban, ami a kuparendszerben kiváltképp hangsúlyos. Egyébiránt Ancelotti is inkább kupaspecialista. Noha első edzőként ért mind az öt topligában a csúcsra, az élcsapatoknál eltöltött húsz éve alatt pontosan ezt az öt bajnoki elsőséget gyűjtötte be, míg a BL-ben már háromszor ünnepelhetett és a hatodik fináléjára készül.
Valószínűleg az elvakult szurkolóikon kívül senki sem tartja Európa legjobbjának a madridiakat, de az elmúlt évtized BL-győzelmei idején sem feltétlen voltak azok, és ne feledjük, tavaly is a négybe jutottak. Ezt a klubot a legnagyobb tétre menő mérkőzések tették naggyá.
Márpedig a tét tavasszal hág a tetőfokára. És a tavasz, ahogy a természetben, a labdarúgásban is a feltámadásról szól: és a Real csodái megalapozottak.