Chelsea, City – Benfica, Villarreal. Azért más kaliber kipöckölni a versenyből az előbbi duót, ismerjük el. Épp a Liverpoolnak nem kell bemutatni, hisz a legfőbb otthoni riválisai hullottak el a túlsó ágon. A párharcok visszavágóin mégis rendre okoztak meleg (vagy melegedő) pillanatokat az ellenfelek a Poolnak. Az Intertől ki is kapott, az Anfielden háromszor is beköszönő Benfica közel állt, hogy egyre faragja a hátrányát a hajrában, a Villarreal meg le is dolgozta az első meccsen összeszedett kétgólos differenciát. Ennek ellenére elő sem került a szerencse felhánytorgatása továbbjutások láttán, szemben a szombati riválissal.
Jogosan.
Ugyanis a Mersey partján a létező legminimálisabb szeletet hagyják meg a véletlennek. Olyan klubmodellt építettek, amelyben a csapatot vezető Jürgen Klopp úgy viszonyul a részfeladatokért felelő szakik alkotta szakmai stábhoz, mint a pályán nyújtott lehengerlő teljesítmény a felkészítés széles spektrumához. A legapróbb részletekre is figyelmet fordítanak, amelyekkel máshol nem törődnek, mert nem tartják fontosnak.
Jürgen Klopp (szemben) és csapatának egyik pillére, Thiago Alcantara (EPA/ANDREW YATES)A német edző futballfilozófiája, akárcsak a karaktere, fokozza a klub imázsát, de nyitott az újra. És hogy nem dogmatikus, az legalább annyira fontos.
Frusztráló lehet, hogy a Premier League-ben a Manchester City árnyékában csak egyszer zártak az élen, de lényegében bajnoki produktumot tettek le az asztalra: immár másodszor szereztek annyi pontot, amennyivel soha máskor nem szorultak volna a második helyre. Viszont a játékuk versenyképesebb, mint valaha. Mert a pontszerű eseményeket felnagyító egyenes kieséses szakaszban is ütésállók, miközben a kiegyensúlyozottság királyával, a Cityvel is tartják a lépést.
De amíg az előbbi korábban is jellemző volt, a Pep Guardiola és együttese jelentette kihívás sarkalta az irányba Kloppékat, hogy a szórakoztató, ám kaotikusabb átmenetek hajszolása helyett nagyobb kontrollra törekedjenek. A folyamatot erősíthette, hogy közvetlen asszisztensei közül – triójuk már Mainzban is együtt dolgozott – Peter Krawietz, „a Szem” mellől távozó Željko Buvačot, akit egyszerűen „az Agy” néven illetek, a pozíciós játékban jártasabb Pep Lijnders váltotta.
A heavy metal futballtól a meccsek kézben tartása felé tett lépések szimbóluma Thiago leigazolása. A La Masia-nevelés korunk egyik legjobbja a labdabirtoklás tárgykörében, valamint a mérkőzés ritmusának diktálásában. Mondhatni, ízig-vérig Guardiola-karakter. Csakhogy a BL-ben a Liverpool csöppnyivel még Citynél is többet tartja magánál a labdát*. Thiago átlagosan 96-szor találkozik a labdával mérkőzésenként, de nincs egyedül hagyva az irányításban, Trent Alexander-Arnold még ezt is felülmúlja**. Igen, a jobbhátvéd. Aki többször avatkozik játékba kilencven percre vetítve, mint a Real Madridnál e tekintetben listavezető Toni Kroos**.
Az ifjú angol bekk a példa rá, hogy nem a posztjaik, hanem a profiljaik határozzák meg a liverpooli futballisták feladatkörét. Elég összevetni Andy Robertsonnal a túlpartól. Neki a balszárny bejátszása a reszortja, és a szélső támogatása alá- és mögékerülésekkel. Míg TAA a félterület ura. Thiagóhoz hasonló pozíciót vesz fel Fabinho jobbján, illetve az azon az oldalon bevett hármas forgások révén használja ki az üres területeket, hogy kiossza kíméletlen kulcspasszait.
A szezon kezdetén ez a rotáció a kidőlő Harvey Elliottal is klappolt, azóta újra Jordan Hendersonnal és Mohamed Szalah-val harmonikusak az alkalomadtán az emberfogást is manipuláló helycserék, amelyben az egyiptomi támadó a réseket keresi, hol ugorhat ki, a csapatkapitány meg a labda nélküli mozgásokat végzi (ha Keita a nyolcas, ő előszeretettel fut be a visszalépő center mögé és köti le a védőket.)
De attól még, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a labda megbecsülésének, nem adták fel a presszingelveiket. A BL-beli PPDA-mutatójuk (hogy hány átadást engedélyeznek az ellenfélnek két beavatkozási kísérlet között) lekörözi azon évadokét, a 2017/18-as és a 2018/2019-esét, amikor legutóbb döntőzhettek*.
A megfontoltabb építkezés okán kevesebbszer kénytelenek le- és visszatámadni, de a jelek továbbra is adottak: ha már felértek a támadó harmadba, nincs elveszett labda, és akkor is megindulnak, mikor visszatáncolásra kényszerítik az ellenfelet. Teljes intenzitással terelik az üldözöttet, amíg körbe nem kerítik, hibába nem hajszolják, vagy egyszerűen felszabadításra nem késztetik. És ugyanez történik, ha a kirúgásokhoz állnak fel.
A védekező középpályás, általában Fabinho kettős szerepe különösen fontos: egyszerre biztosít a kitámadó társai hátrahagyott emberein, és gyűjti be a levadászott labdákat, amikből igyekszik azonnal kezdeményezni, ameddig még rendezetlen a védelem.
Hogy a Liverpool a fejlődése során hű maradhatott a stílusához, ahhoz elengedhetetlen a tudományos háttér. Az analitikai részleg nélkül elképzelhetetlen lenne ez az idilli állapot. Az alagsorban ülő kockák mindent lefordítanak a számok nyelvére, amit a futballban lehetséges. A vezető játékosmegfigyelő Ian Graham még meccseket sem néz, nehogy elfogulttá tegye a kiszemelttel kapcsolatban: kizárólag statisztikai modellek alapján ajánl – ahogy azt tette Klopp kinevezésénél is. És a döntéshozók, élükön Michael Edwards sportigazgatóval évek óta nem nyúltak mellé az átigazolási piacon. Roberto Firmino, Sadio Mané, Szalah, Robertson, Virgil van Dijk, Alisson Becker, Fabinho. Soroljuk? Vagy vegyük csak a legfrissebb sztorit: a Tottenham érdeklődése miatt, a tervezett nyári szerződtetését fél évvel megelőzve hozták el Portóból Luis Díazt, aki azonnal úgy illett a rendszerbe, mint ha már a The Beatles-nek is ötödik tagja lett volna.
És számos más területen sem spórolják meg a formabontó elemzéseket. A külső segítségtől sem ódzkodnak. Az elsők egyikeként foglalkoztattak bedobásedzőt. A neuro11 idegtudományi céggel az elmúlt esztendőben fűzték szorosabbra a viszonyt, amely tavasszal a Ligakupa és az FA-kupa tizenegyespárbajában jött jól: 18 kísérletből 17-et értékesítettek. A BL-döntő előtt közvetlen a vállalat szakembereire bízták a pontrúgások gyakorlását.
Vagy ott van a Zone7 programja, amellyel az edzés- és meccsadatokon túl az alvás és stressz-szinteket is fürkészik az orvosok és a sporttudományok szakértői, hogy előre jelezhessék, kinél nő a sérülésveszély kockázata. Elegendő felidézni, milyen szedett-vedett hátsó sorral estek ki tavaly a Real ellen, esetleg az Alissont helyettesítő Adrián potyáira gondolni egy esztendővel korábbról, amivel az Atlético ment tovább, hogy egy-egy sérülés kiküszöbölése mennyire fontos lehet.
Persze mindig beüthet a krach, a Szalah-féle vállkiugrásokon nem segít a prevenció. Ezúttal Thiago miatt aggódhatnak, tehát ez sem csodaszer. És külön-külön egyik szegmens sem az. Nem is erről szólnak. Hanem, hogy Kloppék haladó szellemisége és az inspiráló környezet találkozása, amelyet amerikai vezetőség teremtett, mivel nem versenghetett az oligarcha-klubtulajdonosok korlátlan anyagi forrásaival, hogyan írták át a csapatmunka definícióját.
Nem vagyok zseni – szokta Klopp mondani, hogy hangsúlyozza, milyen szinten támaszkodik a specialistákra, hogy a legrészletesebb információkkal rendelkezzen. Nem utasít el semmit, ami esélyt kínál, hogy plusz 1 százalékot hozzáadjon a Liverpool sikerességéhez. Ha így folytatják, ezen apróságok mellett tényleg nem lesz helye a szerencsének.