Musorujsag
Élő Eredmények
×

BL-döntő az ellentétes erők vonzásában - 5 pontban, hol dőlhet el a cím sorsa

BL-döntő az ellentétes erők vonzásában - 5 pontban, hol dőlhet el a cím sorsa

m4sport.hu | Petykó Adrián
Magaspresszing a nyomástűrés ellen, hamis kilences kontra Casemiro, és a szélsebes cselgéppel szembe kerülő irányító-jobb hátvéd dilemmája – megannyi ellentétpár teszi érdekessé a Bajnokok Ligája 2022-es fináléját. Öt pontban kiragadtunk néhányat, amelyek akár el is dönthetik a Liverpool és a Real Madrid címmeccsét.

A Thiago-faktor:

Az egykori Barça-akadémista a pozíciós játék irányába konszolidálódó Liverpool pacemakere, aki azzal, hogy úgy passzol hetven méterre, mint hétre, alapvetően diktálja a mérkőzés ritmusát. Thiago átadásainak 92 százaléka pontos, és ha csak a hosszú passzai minőségét vizslatjuk, az is 85 százalékos*. Amennyiben nem helyezik presszió alá a Poolt – ahogy a Villarreal tette az elődöntő visszavágóján az első félidőben, amikor a spanyol középpályás alig találkozott a labdával és annak is csak 67 százalékát tudta eljuttatni a címzetthez –, a tért ölelő indításai Szalah-ék felé könnyedén átjátszhatják a középmagas blokkot. A második, harmadik hullámban csatlakozók kellő létszáma labdavesztés esetén is megteremti a visszatámadás esélyét. Annak lezárására meg egy gyors befejezés, vagy a túlsó kapu előtt megkezdett labdabirtoklás is kedvező alternatíva.

Miután tavaly március óta csak egyszer szenvedtek vereséget Thiagóval a kezdőben, nem véletlen központi téma mindkét fél részéről, hogy Jürgen Klopp számíthat-e rá a fináléban.

Casemiro kimozgatása

Ugyanakkor a Realtól Carlo Ancelotti alatt sem idegen a mély védekezés, amiben Casemiróé a kulcsfeladat. Optimális esetben a sorok között járőrözik, és a tizenhatos előtti középső zónából (a 14-esből) akkor lép ki, ha közbeavatkozhat, vagy ha a belső védőt fedeznie kell, valamint ha létszámfölényt kell biztosítani hátul. A stabilitást az bolygathatja meg, mikor egy befutó támadó túl mélyre rántja, ahonnan nincs ideje visszaérni. Vagy épp ellenkezőleg: egy szabad középpályással türelemmel kicsalják a felügyelendő területéről. A Chelsea mindkettőt megvalósította és góllal büntette. A Liverpoolnak erre az elmozgó centerjátéka adhat leginkább sanszot, és akkor a Loftus-Cheek-i mozgást kisujjból előrántó Trent Alexander-Arnold vagy egy behúzódó szélső áttörheti a madridi vonalakat.

Díaz, mint kulcs a zárba

Lényegében Roberto Firmino leigazolása óta használja ki a hamis kilencesben rejlő lehetőségeket Jürgen Klopp, csakhogy mára Sadio Mané hasznosabb ebben a pozícióban. Luiz Díaz megszerzésével így két legyet ütöttek egy csapásra, mivel a szenegáli támadó mutatói szélsőként visszaesést jövendöltek, míg a berobbanó kolumbiai felszálló ágban van. Igyekeznek is a számára egy az egy elleni szituációkat csiholni, hogy lövőhelyzetig cselezhesse magát. Amennyiben nincs mód a befejezésre, akkor is a labda köré vonja a védők figyelmét, hogy aztán a másik oldalról üresen érkezzen a gólpasszkirály Alexander-Arnold. Idáig eljutni könnyebb, ha a hátsó vonalból indulhat az akció, mert a labdát a középpályán elkérő center helyén Szalah – a bekkek lekötésével egyetemben – a forgatás megkönnyítése végett hosszában nyújtja az aktív teret. Amennyiben a védelem már visszazárt, Andy Robertson alá- és mögékerülései támogatják Díaz betöréseit – Fede Valverde alighanem napok óta ennek a tanulmányozásával kel és fekszik.

Benzemától Benzemáig

A Real korszakos csatárának szezonjára alig találni szavakat. Az xG– (várható gól) mutatója a BL-ben 8,2 találatnyi helyzetről tanúskodik, ehhez képest 15 gólnál jár, és ebből tíz(!) született tavasszal. Ám Karim Benzema nélkülözhetetlen státusza nem korlátozódik a végjátékra. A nyitásoknál előszeretettel cserél helyet Ferland Mendyvel, hogy már a kezdeti fázisban gördülékenyebbé tegye az előrejutást. A Chelsea elleni hőtérképéből az is kiderül, egyébként is szívesen kalandozik a bal szélre, ami más szempontból is érdekes lehet, de erről kicsit később.

Karim Benzema hőtérképe a Chelsea elleni visszavágón a Bajnokok Ligása-negyeddöntőben (forrás: WhoScored)

A nyomásnak egyébként is kimagaslóan ellenálló társaihoz csatlakozva Benzema csak fokozza a labdabiztosságot, és a játékintelligenciája a későbbi bontásoknál is kamatozik. Ilyen kvalitások ellen minden félrecsúszó letámadás potenciális gólveszély, amit Londonban is mintaszerűen használtak ki a madridiak.

Önveszélyes letámadás

A Real labdabiztos játékosaitól függetlenül az előzetesen kalibrálható meccskép úgy fest, hogy a Liverpool a védőzónájába tolja ellenfelét. Bár alulmaradtak, a Chelsea és a Manchester City is arra szolgált tanulsággal, hogy jól működő presszinggel hibára kényszeríthető a spanyol bajnok, ráadásul a Liverpoolnak sem sajátja visszább húzódni, amint azt a Villarreal otthonában tette előnye elherdálásával az első félidőben. Fontos tényezőnek ígérkezik tehát, képes lesz-e konzekvensen szorongatni, és milyen hatékonysággal Klopp együttese, amely minden sorozatban döntőig menetelve a futball Chuck Norrisaként a szezon összes meccsén pályára lépett, már ami augusztusban kinézhetett. A BL-finálé a 63. a sorban, és az ezzel járó fáradtság nem elhanyagolható, mert a Madrid tavasszal már többször is bizonyította, villámgyorsan a javára fordítja, ha hiba csúszik a letámadásba. Különösen Vinícius Junior (és amint láthattuk Benzema) okozhat fejtörést a legsebezhetőbb ponton, Alexander-Arnold mögött, ahonnét tavaly már megtréfálta a Liverpoolt, igaz, akkor pont hogy a letekert nyomás miatt küldhették felé a labdákat Kroosékt.

*Wyscout
**Twitter/The xG Philosophy
Array
(
    [replacement] => 
    [shortcode] => 
    [title] => 
    [image] => //m4sport.hu/wp-content/uploads/sites/10/2022/05/thiago_kk.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
    [shortcode] => 
    [title] => 
    [image] => //m4sport.hu/wp-content/uploads/sites/10/2022/05/letamadas_kk.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Realnál minden összeállt a BL-döntőbe vezető csodákhoz
A Real Madrid nem nélkülözte a szerencsét, amíg eljutott a Bajnokok Ligája döntőjéig, de tett is azért, hogy Fortuna a tenyerén hordozza – mivel Carlo Ancelotti az erősségeiket domborítja ki, bátran támaszkodhat kivételes adottságú játékosai villanására, így érvényesülhetnek a rekordbajnok hagyományos erényei.
Külföldi futball
A BL-döntőben még elvehetik Benzemától az új korszak első Aranylabdáját?
2022-től duplán új korszak köszönt be a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerésének történetében. A díjat alapító France Football tavaly jelentősen átalakította az Aranylabda odaítélésének rendszerét, illetve közel két évtized után ez lesz az első olyan év, amikor Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is lőtávolon kívülre került a legnagyobb esélyesektől. Kérdés: elveheti-e még bárki Karim Benzemától az idei díjat? Ha igen, arra a Bajnokok Ligája döntője lehet az utolsó esély.
Külföldi futball