Musorujsag
Élő Eredmények
×

Hivatalos: Sadio Mané a Bayernben folytatja

Hivatalos: Sadio Mané a Bayernben folytatja

mti
Sadio Mané a Liverpooltól a Bayern München labdarúgócsapatához igazolt – jelentette be a bajor klub.

Sajtóértesülések szerint a müncheni klub 40 millió eurót fizetett a szenegáli támadóért, akinek jövő nyáron járt volna le a szerződése az Anfield Roadon. A 30 éves futballista három évre, 2025 nyaráig írt alá.

Mané a Bildnek már a hivatalos bejelentés előtt nyilatkozott, úgy fogalmazott, számára „a Bayern a legmegfelelőbb klub a legmegfelelőbb időpontban”.

„Az életem mindig is a kihívásokról szólt, és amikor a menedzserem tájékoztatott arról, hogy a Bayern érdeklődik irántam, azonnal lázba jöttem. Ez a világ egyik legnagyobb klubja, amely minden szezonban trófeákért van harcban, és amikor tájékoztattak a terveikről, tudtam, hogy itt a helyem. Máshol kevésbé tudnám elképzelni magam” – jelentette ki a szenegáli futballista.

Mané 2016 nyarán került a liverpooli egyesülethez, ahol az egyik alapember volt és fontos szerepet játszott az együttes elmúlt években aratott sikereiben. Az afrikai futballista Jürgen Klopp irányítása alatt 2019-ben Bajnokok Ligáját, 2020-ban bajnoki címet nyert a Liverpoollal, idén az FA Kupában és a Ligakupában diadalmaskodott. A legrangosabb európai kupában további két döntőben volt érdekelt a gárdával, amelyet mindkét alkalommal, 2018-ban és az idén is elbukott a Real Madriddal szemben. Mané a 2018-as fináléban gólt szerzett.

Az afrikai játékos liverpooli karrierje során 269 tétmérkőzésen 120-szor volt eredményes és 48 gólpasszt adott.

Borítókép: Sadio Mané (Fotó: fcbayern.com)

További tartalmak