Musorujsag
Élő Eredmények

A Milan lecsapna a Chelsea „kirekesztett” sztárjára, már folynak a tárgyalások

A Milan lecsapna a Chelsea „kirekesztett” sztárjára, már folynak a tárgyalások

m4sport.hu
Egybehangzó sajtóhírek szerint az AC Milan labdarúgócsapata Hakim Zijessel erősítené meg a keretét.

 

Az olasz média értesüléseit Fabrizio Romano is megerősítette: a transzferguru úgy tudja, a marokkói támadó középpályás nyitott lenne a váltásra, szívesen igazolna a Milanhoz.

A felek állítólag már felvették a kapcsolatot, s Hakim Zijes képviselői tárgyaltak is a piros-feketékkel – mint Romano megjegyzi, Thomas Tuchel közölte a 28 éves játékossal, hogy nem ragaszkodik hozzá, aki így megfelelő ajánlat esetén távozhat.

A Milan első körben kölcsönvenné a futballistát, aki 2020 nyarán 40 millió euróért szerződött az Ajaxtól Londonba, ám érkezése óta nem tudott alapemberré válni az együttesben, s két szezon alatt 83 tétmérkőzésen csak 14 gólt szerzett.

 

Borítókép: EPA/NEIL HALL

További tartalmak