Musorujsag
Élő Eredmények

Dybala döntött: Olaszországban már tudják, a Romát választotta

Dybala döntött: Olaszországban már tudják, a Romát választotta

m4sport.hu/mti
Egybehangzó értesülések szerint a Konferencia-ligában címvédő AS Roma labdarúgócsapatához igazol a Juventustól távozó Paulo Dybala.

Az ANSA olasz hírügynökség arról számolt be, hogy az argentin válogatott támadó három évre ír majd alá a fővárosi klubnál. Ezt természetesen az átigazolásban utazó transzferguruk is megerősítették. Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio posztjaiból kiderül, hogy José Mourinho meggyőzőereje és az amerikai tulajdonosok személyes hívása döntőnek bizonyult. Utóbbiak magángépüket is Dybala rendelkezésére bocsátották, amivel a portugáliában edzőtáborozó csapat után repülhet. Ahol át is esik majd a szokásos orvosi vizsgálaton.

Utóbbiak magángépüket is Dybala rendelkezésére bocsátották, amivel a Portugáliában edzőtáborozó csapat után repülhet. Ahol át is esik majd a szokásos orvosi vizsgálaton.

A 28 éves futballista szerződése a nyáron futott ki, előtte öt olasz bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a Juventusszal, amelyhez 2015-ben, a Palermóból igazolt. A torinói csapatban 293 tétmérkőzésen 115 gólt szerzett.

Dybala lesz a negyedik új játékosa a Romának, amelyhez a mostani átigazolási időszakban érkezett a középpályás Nemanja Matic, a kapus Mile Svilar, valamint a védő Zeki Celik.

Az AS Roma hatodik lett a Serie A legutóbbi kiírásában José Mourinho vezetőedző irányításával, az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát pedig május végén, a holland Feyenoord 1-0-s legyőzésével hódította el.

Borítókép: Paulo Dybala, még a Juventus játékosaként (MTI/EPA/Peter Schneider)

További tartalmak