Musorujsag
Élő Eredmények

Fotó: Ronaldo visszatért, majd a szünetben lecserélték – még a meccs közben elhagyta a stadiont

Fotó: Ronaldo visszatért, majd a szünetben lecserélték – még a meccs közben elhagyta a stadiont

m4sport.hu
A 37 éves szupersztár szombaton még azt üzente meg rajongóinak, hogy “vasárnap játszik a király”.

A Manchester United felkészülési mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a spanyol Rayo Vallecano ellen. Ez volt a United hatodik idei felkészülési meccse, de ezen lépett először pályára Cristiano Ronaldo, aki a nyár elején jelezte, szeretné elhagyni a klubot.

Az Old Traffordon rendezett találkozón az első félidőben nem született gól, az egyik legnagyobb helyzetet épp Ronaldo puskázta el. A második játékrész elején viszont az a Diallo talált be, aki épp az ötszörös aranylabdás portugál helyett érkezett a szünetben. Az előnyt azonban nem tudta megtartani a United, percekkel később sikerült a spanyol csapatnak egyenlítenie.

A The Sun értesülései szerint feltűnő volt az első félidőben, hogy az ivószünetben hiába magyarázott a júniusban kinevezett vezetőedző, Erik ten Hag, a portugál vállat vont a mondandóra. Egy Twitter-felhasználó által megosztott képen pedig az is jól látható, ahogy Ronaldo még a meccs vége előtt elhagyta a stadiont. Mint később kiderült, nemcsak a portugál távozott korábban az Old Traffordról, de a mérkőzésre nem nevezett játékosok is, erre pedig Erik ten Hag vezetőedzőtől kaptak engedélyt, hogy elkerüljék a tömeget és a forgalmi dugót.

Erik ten Hag együttese eddigi hat felkészülési meccsén három győzelem mellett egy vereséget és két döntetlent játszott.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ronaldo továbbra is távozni akar, Sir Alex Fergusonnal egyeztet Manchesterben
Cristiano Ronaldo <a href="http://Cristiano Ronaldo visszatért Angliába, hogy tárgyaljon a Manchester United illetékeseivel a jövőjéről – menedzsere társaságában érkezett a klub carringtoni edzőközpontjába." rel="noopener" target="_blank">visszatért Angliába</a>, hogy tárgyaljon a Manchester United illetékeseivel a jövőjéről – menedzsere társaságában érkezett a klub carringtoni edzőközpontjába.
Külföldi futball