Musorujsag
Élő Eredmények

Sallai Roland: Nemcsak helytállni, de megmutatni is szeretnénk magunkat Európában

Sallai Roland: Nemcsak helytállni, de megmutatni is szeretnénk magunkat Európában

m4sport.hu
A Kaiserslautern elleni kupameccsen a Freiburg továbbjutásához góllal hozzájáruló Sallai Roland úgy véli, nehéz feladat lesz három fronton is helytállni a csapattal, ugyanakkor nemcsak helytállni szeretnének az európai kupaporondon, hanem meg is mutatnák, hogy mit tudnak.

A Freiburg egygólos hátrányból nyert 2–1-re a másodosztályú Kaiserslautern vendégeként a Német Kupa első fordulójában, a vendégek egyenlítő gólját a szünetben becserélt Sallai szerezte, aki izomsérülését követően múlt kedden állhatott ismét edzésbe. Több remek megmozdulása is volt, majd a 82. percben egy szöglet után az öt és feles vonaláról egyenlített. Mivel több gól nem született a rendes játékidőben, hosszabbításra volt szükség, és a 111. percben a japán Doan Ricu szabadrúgásból szerezte meg a győztes találatot az élvonalbeli és legutóbb döntős Freiburg számára.

Sallai Roland az M1-nek elmondta, a győzelemnek azért örül különösen, mert fontos volt, hogy az első tétmeccsüket megnyerjék a szezonban. A nyári felkészülésről azt mondta, ezúttal is nagyon kemény edzéseket végeztek, megítélése szerint jól teljesített az edzőmeccseken, de a legfontosabb az volt számára, hogy a nyári szünet után vissza tudja nyerni az erejét. „Azt gondolom, hogy ez sikerült, várom a szezonkezdetet” – fogalmazott.

A Freiburg az Augsburg ellen kezdi a bajnoki szezont, az Európa-ligában pedig csoportkörben fog szerepelni, így a kupával kiegészülve három fronton kell helytállniuk.

„Nehéz dolgunk lesz három sorozatban helytállni, de a felkészülés során megtettünk mindent annak érdekében, hogy ebben a három sorozatban ne csak helytállni tudjunk, hanem meg is tudjuk magunkat mutatni európai szinten is.”

A csapat számára a legfontosabb a minél jobb Bundesliga-szereplés, de a klubvezetés részéről nem elvárás az európai kupaindulást érő pozíció elérése. „Az, hogy európai kupaindulást érő helyen végezzünk, nem papírforma. Az utóbbi időszakban megmutattuk, hogy egy jó középcsapat vagyunk, persze minden évben szeretnénk fejlődni, de nem elvárás a klubon belül sem, hogy Európa-liga- vagy Bajnokok Ligája-indulást érő helyre odaérjünk. Persze szeretnénk minél jobban végezni a bajnokságban és megmutatni magunkat Európában” – fogalmazott.

Sallai szerint egyelőre nem időszerű a magyar válogatott szeptemberi Nemzetek Ligája-keretéről beszélni, most a legfontosabb, hogy minden játékos a lehető legjobb formába kerüljön a klubjánál a szezonkezdetre. „Térjünk erre vissza szeptember közepén” – mondta.

A 25 éves támadó hozzátette, klubcsapatában is meglepődtek, hogy a magyar válogatott négy forduló után vezeti csoportját a Nemzetek Ligája A divíziójában, ezért mindenki gratulált neki a klubnál.

Borítókép: Sallai Roland (Fotó: Twitter/SC Freiburg)

További tartalmak