Musorujsag
Élő Eredmények

Ügynöke újabb élklubnak ajánlotta be Cristiano Ronaldót, de megint kosarat kapott – sajtóhír

Ügynöke újabb élklubnak ajánlotta be Cristiano Ronaldót, de megint kosarat kapott – sajtóhír

m4sport.hu
Német sajtóhírek szerint Cristiano Ronaldo továbbra is el akarja hagyni a Manchester United labdarúgócsapatát, a célja ezúttal Németország lett volna.

 

Cristiano Ronaldo helyzete hónapok óta kiemelt téma a nemzetközi sportsajtóban: mióta eldőlt, hogy a Manchester United a jelenlegi szezonban csak az Európa-ligában szerepelhet, rendre előkerül a pletyka, miszerint CR a Bajnokok Ligájában szeretne játszani, így arra kérte a klubot, engedje el.

Az MU az elmúlt hetekben ragaszkodott a 37 éves támadóhoz, mostanra azonban látszólag Erik ten Hag vezetőedző mellett a felsőbb körökben is rájöttek, nincs értelme erőltetni ezt a „házasságot” – Ronaldo a gárda Brighton elleni szezonnyitóján csak a kispadon kezdett, a hétvégi, Brentford elleni óriási blamáján (4–0) már kezdett, ám kedvetlenül játszott, keveset futott, s szemmel láthatóan egyáltalán nem is érdekelték társai.

Úgy tűnik, ezzel telt be a pohár a Manchester Unitednél is, amely tulajdonképpen már csak a megkereséseket várja a sztárért – ha hinni lehet az értesüléseknek, ez lesz a legnehezebb menet, Ronaldót ugyanis ügynöke, Jorge Mendes több klubnak is beajánlotta (lehetett olvasni például a Chelsea-ről, a Milanról és a PSG-ről is), de mindenkit elriasztott a gólzsák fizetési igénye, emellett CR csapatra gyakorolt hatása.

A brit és a német sportsajtó csütörtökön egy eddig nem emlegetett együttest is előszedett: a Bild délután megerősítette a szigetországi média azon értesüléseit, miszerint Ronaldo mindenképpen a Borussia Dortmundhoz szeretne kerülni – a német klubhoz közelálló források megjegyzik, a portugál valóban bepróbálkozott a BVB-nél, ám hiába Mendes ajánlása, a reakció ezúttal is ugyanaz volt, mint az eddigi esetekben, a gárda nem kér Ronaldóból, el sem gondolkozik a megszerzésén.

Ennek egyébként több oka is van: egyrészről a Dortmundnak nem áll szándékában annyit fizetni, amennyit CR akar, másrészről néhány napja leigazolták Anthony Modestét, ezenfelül az is fontos szempont volt a németeknél, hogy nem áll szándékukban senkit sem hozni a 17 esztendős szupertehetség Youssoufa Moukoko elé.

Cristiano Ronaldo kálváriája tehát tovább folytatódik, s még mindig nagy kérdés, hol köt majd ki a következő hetekben.

 

Borítókép: EPA/Peter Powell

További tartalmak