Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Manchester City angol szűrője megsérült, kihagyja az NL-meccseket, de vb-részvétele is veszélyben

A Manchester City angol szűrője megsérült, kihagyja az NL-meccseket, de vb-részvétele is veszélyben

mti
Kalvin Phillips, a Manchester City labdarúgója sérülés miatt kénytelen kihagyni az angol válogatott szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseit, és veszélybe kerülhet még a katari világbajnokságon való részvétele is.

A BBC értesülései szerint ugyanis műtét vár a 26 éves védekező középpályásra, aki idén nyáron a Leeds Unitedtől került a bajnokcsapathoz.

Ott azonban eddig csupán epizódszerephez jutott: a bajnokságban a City első meccsén csereként mindössze egyetlen percet töltött a pályán, majd a Bajnokok Ligája csoportkörének két fordulójában ugyancsak a kispadról szállt be, tizenkét, illetve egy percre.

Phillips 2020-ban mutatkozott be az angol válogatottban, amelyben már 23-szor szerepelt. Júniusban csapata mind a négy NL-találkozóján pályára lépett, közte a magyarok ellen idegenben és otthon is elveszített összecsapásokon is.

Gareth Southgate szövetségi kapitány együttese jövő pénteken Milánóban az olaszoknál vendégeskedik, majd három nappal később a németeket látja vendégül az NL-ben. Az A divízió 3. csoportjában az angolok 2 pontjukkal az utolsók, a magyarok (7 p), a németek (6 p) és az olaszok (5 p) mögött. Az angol gárda a katari vb-n november 21-én, Iránnal vívja az első összecsapását.

Borítókép: Ádám Martin (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak