A címvédő Manchester City Erling Haaland, valamint Phil Foden mesterhármasaival 6-3-ra legyőzte a vendég Manchester United együttesét az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Cristiano Ronaldo a kispadról nézte végig csapata vereségét.
Erik ten Hag a United edzője szerint gyávák voltak, és rengeteg technikai hibát követtek el. “Ha nem hiszel magadban a pályán, nem tudsz meccseket nyerni” – mondta a holland szakembert, akit természetesen arról is kérdeztek, miért hagyta végig a kispadon a portugál klasszist.
Ten Hag az 59. percben Marcus Rashfordot Anthony Martialra cserélte, miközben Ronaldo is ott volt a padon. Elmondta, nem akarta kitenni a szurkolók haragjának, meg akarta őt védeni a vereség miatti indulatoktól.
„Nem tettem be, mert tisztelem Cristianót a karrierje miatt. A másik dolog pedig az volt, hogy Martialnak szüksége van a játékpercekre” – mondta ten Hag. Hogy ennyire volt jó döntés azt nem tudni, de a francia két gólt is szerzett.