Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Xabi Alonso lett a Leverkusen vezetőedzője

Xabi Alonso lett a Leverkusen vezetőedzője

MTI
Alonso játékosként a Liverpoollal és a Real Madriddal BL-t nyert, a Bayern Münchennel pedig három bajnoki címet.

Xabi Alonsót nevezték ki szerdán a Bayer Leverkusen labdarúgócsapat vezetőedzőjévé. A játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol tréner a svájci Gerardo Seoane-t váltja, akinek a gyenge eredmények miatt köszönték meg a munkáját. A negyvenéves Xabi Alonso 2024. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

Simon Rolfes sportigazgató elismerte az eddigi vezetőedző munkáját, különösen azt, hogy csapata kiharcolta a Bajnokok Ligája-szereplést, de hangsúlyozta, hogy az együttes letért a helyes útról, ezért kénytelenek voltak váltani.

Az új edző legutóbb a Real Sociedad B csapatát irányította. Vele kapcsolatban azt emelte ki Rolfes, hogy játékosként a világ élvonalába tartozott, és jó stratéga. Xabi Alonso ismeri a német bajnokságot, 2014 és 2017 között a Bayern Münchenben futballozott és többek között három bajnoki címet gyűjtött be.

A Leverkusen nyolc forduló során – egy győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel – mindössze öt pontot szerzett a Bundesligában, ezzel az utolsó előtti a tabellán.

Borítókép: Xabi Alonso EPA/EMILIO NARANJO

További tartalmak