Musorujsag
Élő Eredmények

Ádám Martin: Az én feladatom, hogy keményen dolgozzak, aztán majd a kapitány eldönti, helyem van-e a válogatott kezdőjében

Ádám Martin: Az én feladatom, hogy keményen dolgozzak, aztán majd a kapitány eldönti, helyem van-e a válogatott kezdőjében

m4sport.hu
Ádám Martin, az Ulszan Hyundai magyar válogatott játékosa az M1-nek adott interjújában szót ejtett a légióslétről, s elmondta, szeretné betölteni a Szalai Ádám visszavonulásával megüresedett pozíciót a nemzeti együttesben.

 

A 27 esztendős támadó a nyáron igazolt a dél-koreai alakulathoz, melynek színeiben nagyszerű formában teljesít, 13 mérkőzésen nyolc gólt szerzett, emellett van két gólpassza is – Ádám Martin találatai nagyban hozzájárultak, hogy az Ulszan Hyundai akár már a hétvégén bebiztosíthatja a bajnoki címét.

A csatár csütörtökön az M1-nek adott interjút, amiben mesélt az új környezetről.

„Őszinte leszek, nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan beilleszkedem az új csapatomba és megszokom az új légkört, az országot, egy új kontinenst. Mivel most először vagyok légiós, nem tudtam, mire számníthatok, de abszolút pozitívan csalódtam, egyelőre minden rendben van. A bajnokság tempóját nem mondom, hogy nehéz volt felvenni, de eltelt pár mérkőzés, viszont a gólom sokat segített benne. Velem van a családom is, minden rendben van, akadnak még nehezebb napok, főleg a feleségemnek, engem azért a foci jobban elvisz, de jól megvagyunk, mindenki élvezi ezt a kis kalandot.”

Ádám Martin szerint a dél-koreai bajnokságban magasabb az intenzitás, mint az NB I-ben.

„Azt gondolom, játéktudásban nagyjából azonos a két kiírás, itt is és Magyarországon is vannak nagyon jó képességű játékosok, intenzitásban viszont jobban pörögnek a koreaiak, abban a bajnokság biztosan előrébb jár, mint az NB I. Nekem ez jól is jön.”

A játékos elárulta, az Ulszan szurkolói kivételesek és nagyon fanatikusak, rendre sokan kilátogatnak az összecsapásokra.

„Minden meccsen támogatnak minket, az utcán is ha meglátnak, odafutnak aláírásért, ez nagyon jó érzés.”

Ádám szót ejtett arról is, miben fejlődött külföldön.

„Sok mindent tanul az ember, bárhová mentem volna, jöttek volna új dolgok. Egy biztos, az intenzitás itt az edzéseken és találkokon is nagyobb, úgyhogy talán egy lépcsőfokot tudtam lépni erőnlétben. Nekem ezek is voltak a fő szempontok, szerencsére a gólok megmaradtak, próbálom ezt tartani.”

A nyolcszoros magyar válogatott játékos nem kertelt: szeretné ő betölteni a Szalai Ádám visszavonulásával megüresedett csatárposztot.

„Azt gondolom, ez nekem egy lehetőség. Mindenki előtt ott volt az esély, próbáltam én is megragadni, amikor játszottam, egy címeres mezt akkor is jó érzés felvenni, ha csak néhány percig is vagyok a pályán. Remélem, ezt kezdőként is meg tudom majd mutatni, de ez nem az én dolgom, majd a szövetségi kapitány eldönti, ki fog játszani Szalai helyén. Az én feladatom az, hogy keményen dolgozzak, aztán majd Marco Rossi eldönti, helyem van-e a kezdőcsapatban.”

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak