Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ha Mbappé valóban távozna a PSG-től, a Real akkor sem jelentkezik be a támadóért – sajtóhír

Ha Mbappé valóban távozna a PSG-től, a Real akkor sem jelentkezik be a támadóért – sajtóhír

m4sport.hu
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Real Madrid labdarúgócsapata egyelőre nem tervezi Kylian Mbappé szerződtetését.

Az elmúlt napokban körbejárta a nemzetközi sportsajtót a hír, miszerint Kylian Mbappé esetében pálfordulás állt be, s mivel a Paris Saint-Germainnél egyáltalán nem teljesítették a hosszabbítás előtt megígért feltételeket, a támadó úgy érzi, a vezetőség elárulta őt, emiatt már a télen szeretné elhagyni a francia klubot.

Lehetett olvasni olyan pletykákról is, hogy a 23 éves játékos egyáltalán nem érzi jól magát Christophe Galtier vezetőedző rendszerében, a szakember ugyanis csatárként számol a világbajnok szupersztárral, aki ellenben nem középen szeretne játszani, hanem a bal szélen.

Mint ismert, Mbappé a nyáron hosszas huzavona után maradt végül a PSG-nél, nagy átigazolási pofont kiosztva ezzel a Real Madridnak, amely szintén megpróbálta szerződtetni a futballistát, aki azt megelőzően többször is hangoztatta: a Real az álma.

Mindezek ellenére azonban inkább maradt Párizsban Mbappé, ami után rendre felvetődött a kérdés: a spanyol gigász ezek után szerződtetné-e a klasszist, ha lehetősége lenne rá?

Az elmúlt napok híresztelései után ismét előkerült a Real-pletykaMbappé kapcsán, az ESPN viszont pénteken egy, a klubhoz közelálló forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a madridiaknál jelenleg nem gondolkoznak Mbappéban – a portál hozzáteszi, a francia sztár továbbra is hosszú távú célpontja a Realnak, most azonban a helyzet túlságosan is bonyolult, s Florentino Pérez most az együttes egyéb kiszemeltjeire koncentrál inkább.

Nagyon űgy tűnik tehát, hogy ha Mbappé már a télen elhagyná Párizst, akkor nem Madrid lesz a következő állomás.

Borítókép: EPA/YOAN VALAT
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak