Napok óta Cristiano Ronaldótól hangos a sajtó, miután a portugál támadó a mérkőzés lefújása előtt ment be az öltözőbe a Tottenham elleni 2-0-ra megnyert szerdai Premier League mérkőzésen. Erik Ten Hag azzal büntette fegyelmezetlen játékosát, hogy kirakta csapata hétvégi meccskeretéből. Az eset után az ötszörös aranylabdás játékos elnézést kért a profikhoz méltatlan viselkedése miatt.
A Chelsea elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolva a holland menedzser elmondta, Ronaldo nem volt hajlandó pályára lépni, majd leszögezte, mindenkinek követnie kell a szabályokat.
“Én vagyok a menedzser, én vagyok felelős az fegyelemért, nekem kell normákat és értékeket felállítanom, azokat betartatnom. Most megkapja a lehetőséget, hogy átgondolja a történteket és mindenki más is. A futball csapatsport, és bizonyos normáknak meg kell felelni” – nyilatkozta a Manchester United menedzsere.
A 37 éves csatárnak nem ez volt első ilyen kihágása ebben az évben, a nyári felkészülési időszakban a Rayo Vallecano elleni barátságos mérkőzésen is idő előtt hagyta el a stadiont.
“A Rayo után elmondtam neki, elfogadhatatlannak tartom ezt a fajta magatartást, és ha még egyszer ilyen történik, annak követlezményei lesznek.”
Ten Hag elmondása szerint továbbra is számít Ronaldóra.
“Hiányozni fog a holnapi keretből, de ez egy szükséges döntés a csapat mentalítása és hozzáállása szempontjából. A fokusz most a Chelsea elleni mérkőzésen van.”
„Az álláspontom világos, Ronaldo továbbra is fontos játékosa a csapatnak” – zárta mondandóját az 52 éves szakember.