Musorujsag
Élő Eredmények

Lejárt a száműzetés, Cristiano Ronaldo visszatérhetett a csapathoz

Lejárt a száműzetés, Cristiano Ronaldo visszatérhetett a csapathoz

mti
Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál labdarúgója rövid fegyelmi büntetését követően kedden ismét klubtársaival közösen edzett.

A támadó szombaton az együttes edzőközpontjában erőnléti edzők irányításával egyénileg végzett gyakorlatokat, három nappal később pedig bekapcsolódott a csapat munkájába.

Cristiano Ronaldót azért kellett fegyelmezni, mert múlt szerdán a Tottenham Hotspur ellen 2–0-ra megnyert hazai bajnoki mérkőzésen a cserék közé jelölt klasszis megsértődött amiatt, hogy nem játszhatott, és a lefújás előtt percekkel elhagyta a pályát, majd a stadiont is.

Az MU holland mestere, Erik ten Hag ennek kapcsán kiemelte: a történtekről személyesen beszél majd a játékossal, akire fegyelmezetlensége ellenére az együttes fontos részeként tekint. A klub azzal szankcionálta Cristiano Ronaldót, hogy kimaradt a következő találkozó meccskeretéből, társai szombaton nélküle játszottak 1–1-es döntetlen a Chelsea otthonában a Premier League-ben.

Az MU következő találkozójára csütörtökön kerül sor, az angol gárda az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában a moldovai Sheriff Tiraspolt fogadja.

Borítókép: cristiano Ronaldo a Manchester United edzésén (Fotó: Twitter/Manchester United)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Békülés vagy szakítás? Cristiano Ronaldo hétfőn egyeztet Erik ten Haggal a jövőjét illetően
A portugál klasszis a <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2022/10/21/erik-ten-hag-megerositette-ronaldo-megtagadta-a-palyara-lepest-ezert-tette-ki-a-keretbol">Tottenham elleni mérkőzésen megtagadta a pályára lépést</a>, a lefújás előtt az öltözőbe vonult, majd az MU menedzsere Erik ten Hag <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2022/10/20/cristiano-ronaldot-kirakta-a-keretbol-a-manchester-united">kihagyta őt a Chelsea elleni meccskeretből</a>. Ronaldo jövője egyre bizonytalanabbá kezd válni a Vörös Ördögöknél, a hírek szerint akár már télen csapatot válthat, kérdés, a nyári kálvária és a jelenlegi "balhék" után mely együttes szeretné a soraiban tudni az ötszörös aranylabdást.
Külföldi futball
„Hamarosan újra együtt leszünk" – Cristiano Ronaldo reagált a büntetésére
<a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2022/10/20/cristiano-ronaldot-kirakta-a-keretbol-a-manchester-united">Ahogyan arról az m4sport.hu is beszámolt</a>, Cristiano Ronaldo nem lesz ott csapata, a Manchester United következő, Chelsea elleni bajnoki mérkőzésének keretében, miután a Tottenham elleni Premier League-meccsen <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2022/10/20/cristiano-ronaldo-nem-varta-meg-a-tottenham-elleni-meccs-veget-meg-a-lefujas-elott-az-oltozobe-ballagott">a lefújás előtt, láthatóan csalódottan és dühösen levonult a pályáról</a> és bement az öltözőbe. A portugál klasszis közösségi oldalain reagált a döntésre, melyben sokat nem mondott, de valahol mégiscsak betudható egy bocsánatkérésnek.
Külföldi futball