Musorujsag
Élő Eredmények

Az Inter győzött és továbbjutott, a Barcelona kiesett a BL-ből

Az Inter győzött és továbbjutott, a Barcelona kiesett a BL-ből

m4sport.hu
Nagy különbséggel, 4-0-ra nyert az Inter a Plzen ellen a Bajnokok Ligája halálcsoportjának ötödik fordulójában, ezzel már a Bayern elleni meccse előtt biztossá vált, hogy a Barcelona tavasszal az Európa-ligában folytatja.

A C csoport 18:45-kor kezdődő mérkőzésén az Inter hazai pályán fogadta a Plzent, abban a reményben, hogy egy győzelemmel bebiztosítja a továbbjutását az egyenes kieséses szakaszba, kiejtve ezzel az esti rangadóján a Bayern ellen játszó Barcelonát.

Az olaszok a mérkőzés elején hagytak egy kis teret a cseheknek, akik azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel, jóformán helyzetig sem jutottak. A félidő közepétől átvette a kezdeményezést az Inter, a Plzen kapusának néhány bravúr bemutatására is szükség volt, ám a 35. percben megtört a jég, ekkor Mhitarján szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, hét perccel később pedig Dzeko találatával el is döntötte az érdemi kérdéseket a milánói gárda.

fotó: EPA/MATTEO BAZZI

A második félidőre sem vett vissza az olasz csapat, nyomás alá helyezték a cseheket, akiknek erre semmi válaszuk nem volt, örömjátékot láthattak a hazai szurkolók a San Siróban, a biztos továbbjutás tudatában. Komoly helyzetekig, kapufáig is jutottak az eltiltását ezen a meccsen töltő vezetőedző, Simone Inzaghi fiai, gólt is szereztek még, ismét a bosnyák Dzeko révén, majd a meccs végén a sérülésből két hónap után visszatérő Romelu Lukaku is betalált, 4-0-ás magabiztos sikerük pedig BL-nyolcaddöntőt ért, kiejtve ezzel Xavi Barcelonáját a legrangosabb európai sorozatból.

A szerdai játéknap másik korábban kezdődő mérkőzésén a Club Brugge a mezőny egyetlen kapott gól nélkül álló csapataként, és már biztos továbbjutóként várta a Porto elleni hazai összecsapást. Az első félidőben bár a belgák birtokolták többet a labdát, helyzetekig csak a Porto jutott, amelynek győzelemre volt szüksége, hogy kedvező helyzetbe kerüljön a továbbjutás szempontjából. (Amennyiben az Atlético nem nyer a Leverkusen ellen, már az utolsó forduló előtt továbbjut a Porto.)

Az első gólra a 33.percig kellett várni, ekkor a portugálok játékosa, Taremi volt eredményes. Az első játékrész hátralévő része nem hozott izgalmakat, így maradt az egygólos portói vezetés. A második félidőben Az 50. percben büntetőhöz jutott a Brugge, melyet kihagytak, ám a tizenegyest meg kellett ismételni, amit aztán szintén nem tudtak értékesíteni a belgák.

A ritkán látható hiba további lendületet adott a Portónak, a 60. percben már 3-0 volt az állás. Később Taremi megszerezte második gólját is, ezzel kialakult a 4-0-ás végeredmény, a Porto győzelmével karnyújtásnyira került a legjobb 16 küzdelmeitől.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
B csoport:
Club Brugge (belga)-FC Porto (portugál) 0-4 (0-1)
gól: Taremi (33., 70.), Evanilson (57.), Eustaquio (60.)
később:
Atlético Madrid (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 21.00

C csoport:
Internazionale (olasz)-Viktoria Plzen (cseh) 4-0 (2-0)
gól: Mhitarján (35.), Dzeko (42., 66.), Lukaku (87.)
később:
FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 21.00

Később:
A csoport:
SSC Napoli (olasz)-Glasgow Rangers (skót) 21.00
Ajax Amsterdam (holland)-Liverpool (angol) 21.00

D csoport:
Tottenham Hotspur (angol)-Sporting Lisboa (portugál) 21.00
Eintracht Frankfurt (német)-Olympique Marseille (francia) 21.00

Borítókép: (fotó: EPA/MATTEO BAZZI)

További tartalmak