Musorujsag
Élő Eredmények
×

Mbappé: Az Európa-bajnokság után elgondolkoztam rajta, hogy lemondom a válogatottságot

Mbappé: Az Európa-bajnokság után elgondolkoztam rajta, hogy lemondom a válogatottságot

m4sport.hu
Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain és a francia labdarúgó-válogatott sztárja elárulta, 2021-ben elgondolkozott rajta, hogy otthagyja a nemzeti együttest.

 

A 23 esztendős klasszis a Sports Illustrated legutóbbi címlapján szerepelt, a lapnak pedig elárult egy érdekes dolgot is: Kylian Mbappé elmondása szerint 2021-ben közel állt hozzá, hogy lemondja a válogatottságot.

A 2018-as világbajnokságon bajnoki címet szerző alakulat kulcsembere elmondása szerint a tavalyi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság után gondolkozott el a lépésen – a támadó úgy érezte, a szövetség egyáltalán nem állt ki mellette a rasszista szurkolókkal szemben.

„Az Eb után leültem Noël Le Graët elnök úrral személyesen beszélni, s elmondtam neki, nem tudok olyan embereknek játszani, akik úgy gondolják, egy majom vagyok. Nem fogok pályára lépni” – idézi a Get French Football News a szóban forgó interjút. 

A szupersztár végül úgy döntött, marad válogatott.

„Úgy láttam, a feladás nem a megfelelő üzenet, mert úgy vélem, sokak számára jó példa lehet majd az enyém. Ez az új Franciaország, ezért nem mondtam le a válogatottságot. Ez egy üzenet a fiatalabb generációnak, hogy hasonló esetben azt mondják, ők bizony erősebbek ennél.

A cikk egyébként megemlíti azt is, miszerint Mbappé az elmúlt évben többször is nézeteltérésbe keveredett a francia szövetség első emberével – legutóbb abból volt vita, hogy a PSG futballistája bojkottálta a kötelező szponzori vállalásokat, s nem volt hajlandó részt venni egy fotózáson.

 

Borítókép: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

További tartalmak