Musorujsag
Élő Eredmények

Jöhet Tite és Neymar(?) utolsó tánca – nem véletlenül Brazília a világbajnokság legnagyobb esélyese

Jöhet Tite és Neymar(?) utolsó tánca – nem véletlenül Brazília a világbajnokság legnagyobb esélyese

m4sport.hu
Tite, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya november 7-én, hétfőn kijelölte 26 fős keretét a napokon belül rajtoló katari labdarúgó-világbajnokságra. A fogadóirodák szerint jelenleg ez az alakulat a legnagyobb esélyes a vb-győzelemre, ám a mester mindezek ellenére nem lehet biztos a dolgában, Brazíliának ugyanis a brutális névsora ellenére is megvannak a gyenge pontjai, amik Tite számára nagy fejtörést okozhatnak.

 

Mint ahogy a rivális argentin együttes esetében is kijelenthető, hogy sokak számára (Lionel Messi, Ángel Di María) az „utolsó tánc” jön, úgy a Selecao kapcsán is akadnak, akiknek ez a rendhagyó torna lehet a nagy búcsújuk.

Tite mester például már februárban elárulta, nem folytatja a válogatott élén, a mostani lesz az utolsó nagy dobása.

„A vb végéig leszek itt. Nincs okom hazudozni, szinte mindent megnyertem karrierem során, már csak a világbajnoki cím hiányzik” – tudta meg hónapokkal ezelőtt a SporTV.

A 61 esztendős szakember 2016 nyarán vette át Dungától a brazil csapatot, mellyel aztán a 2018-as vb-n a negyeddöntőig ment, ahol némileg meglepetésre 2–1-re kikapott Belgiumtól, s búcsúzni kényszerült.

Noha hat esztendeje van a gárda élén, a trénert az elmúlt években rengeteg kritika érte – hiába szerzett eddigi 76 mérkőzésén átlagosan 2.46 pontot a csapattal, a brazil válogatott többször is adós maradt a meggyőző teljesítménnyel: az alakulat a 2019-es Copa Américát ugyan megnyerte, 2021-ben azonban már elhasalt: Neymarék egy erős csoportkör után a kieséses szakaszra visszaestek, és nagy nehezen ugyan beverekedték magukat a fináléba, ott az ősi rivális, Lionel Messivel felálló Argentína legyőzte a csapatot.

Tite mellett megemlíthetjük a 39 éves(!) Dani Alvest, aki jelenleg Mexikóban játszik. Hiába azonban a gyengébb bajnokság, Brazíliában évek óta gondot okoz a poszt, így tulajdonképpen most sincs kihívója Alvesnek, akivel kapcsolatban azért jegyezzük meg, idősebb kora ellenére is rendre megbízható teljesítménnyel rukkol elő, úgyhogy tulajdonképpen nem is lehet megkérdőjelezni a meghívását.

Vélhetően a fáradhatatlan középhátvéd Thiago Silva számára is ez lesz a hattyúdal, hisz a Chelsea sztárját 42 évesen aligha látjuk viszont a válogatottban.

A legnagyobb csapás azonban egyértelműen a csapatkapitány Neymar búcsúja lehet – a Paris Saint-Germain klasszisáról évek óta szállingóznak olyan hírek, miszerint a katari viadal után befejezheti a Selecaóban – néhány hónapja ezekre a pletykákra tett rá egy lapáttal Rodrygo, Neymar honfitársa: a Real Madrid játékosa megjegyezte, a szupersztár annyit mondott neki, „kész elhagyni” a válogatottat, és szeretné, ha a legendás 10-es mezt Rodrygo örökölné meg.

„Rendesen zavarban voltam, csak kuncogtam, nem tudtam, mit mondjak neki – idézi az ESPN a csatárt. – Végül odavetettem neki, hogy még játszania kell, én pedig most még nem szeretném a számot, amire ő csak nevetett.”

A 30 éves Neymar az elmúlt években egyébként már többször is tett utalásokat rá, hogy elege van az állandó kritikákból, hasonló célozgatásai pedig az elmúlt napokban is voltak – talán ez lehet az a hajtóerő, ami a klasszis támadót arra ösztönözheti, idő előtt felhagyjon a válogatott futballal.

Gólzsákja kiesése óriási csapás lenne a nemzeti együttesnek: Neymar eddigi 121 címeres mérkőzésén 75 alkalommal volt eredményes, s csupán két találatra van arról, hogy beérje az örökranglista élén a legendás Pelét, hárommal pedig meg is előzné.

Neymar a vb után elköszön a válogatottól? (Fotó: EPA/MOHAMMED BADRA)

Ami a Katarba utazó brazil keretet illeti, a névsor nem meglepő módon félelmetesen erős, de azért akad néhány hiányzó is.

Első körben például Roberto Firmino mellőzése lehet feltűnő – a Liverpool játékosa minden bizonnyal nehéz hónapokon van túl, hisz mentálisan nem lehetett könnyű megbékélni azzal, hogy klubja potom 80 millió euróért odaigazolt mellé egy posztriválist.

Firmino viszont mindezek ellenére is meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtott a Poolban, nem véletlen, hogy Jürgen Klopp továbbra is kezdőként ragaszkodik a brazilhoz. A szakember ezért áldozatokat is hajlandó volt hozni, s Firminót visszább tolta, aki így nem csatárként, hanem immár középpályásként szerepel.

Azt persze nem árt megjegyezni, Firmino számára egyáltalán nem idegen ez a szerepkör, a Hoffenheimben ugyanis éveket át a középpályáról irányított, s az Angliába igazolása után épp Klopp volt az, aki csatárt csinált belőle.

Ám hiába a sokoldalúság, a 31 éves játékos annak ellenére sem kapott helyet Tite listájában, hogy a szezonban 19 összecsapáson kilenc gólja mellett volt négy gólpassza is.

Némileg érdekes az is, hogy a nagyszerű formában futballozó PL-éllovas Arsenal védője, Gabriel Magalhaes sem került be a keretbe – a 24 éves középhátvéd kiváló párost alkot idén William Salibával, ennek eredménye, hogy az „ágyúsok” 14 bajnokijukból hetet kapott gól nélkül zártak.

A védő kapcsán fontos kiemelni, Gabriel a brazil felnőttválogatottban még nem mutatkozhatott be, eddig csak a kispadig jutott, s emiatt elképzelhető, hogy Tite kapitány úgy látta jobbnak, ha Katarban olyanok lépnek pályára, akik már debütáltak a Selecaóban – az azonban igencsak meglepővé teszi Gabriel mellőzését, hogy a szakember helyette azt a Bremert hívta meg, aki mindössze egyszeres válogatott, s ami még lényegesebb, abban a Juventus-védelemben játszik hétről hétre, amely a Serie A-ban most kezd csak magára találni, a BL-ből pedig simán zúgott ki úgy, hogy a Benficától például kapott egy négyest (majd a Juve hazai pályán is zakózott), de a Maccabi Haifa is 2–0-val küldte haza.

Ezen statisztikák természetesen nem elsősorban Bremer rossz teljesítményére utalnak, ám azzal mindenesetre aligha lövünk mellé, ha azt mondjuk, Gabriel ebben a szezonban megbízhatóbban szerepel.

Kapusposzton nem kicsit luxus, amikor valakinek olyan játékosa ül a kispadon, mint a Manchester Cityt erősítő Ederson, de Alisson Becker (Liverpool) kezdőpozíciója megkérdőjelezhetetlen.

Ami a hátsó négyes közepét illeti, nagy valószínűséggel a Silva, Éder Militao (Real Madrid) páros kezd majd, s hacsak nem jön közbe egy sérülés, minden bizonnyal végig ez a duó irányít a szekcióban. A védelem két oldala kifejezetten vékony, feltűnő, hogy a mester a jobb, illetve a bal szélre is csupán két-két játékosnak szavazott bizalmat: noha utóbbin nem lehet kérdéses Dani Alves behívása, a mellette lévő Danilo helyett talán jobban elfért volna az Antonio Conte vezetésével, Spurs színeiben egyre jobb formában teljesítő Emerson Royal.

A legnagyobb kérdést egyértelműen a védelem baloldala veti fel: a 31 esztendős Alex Sandro még a Juventusban sem számít stabil kezdőnek, mint ahogy Alex Telles a Sevillában csupán epizódszerelő – a brazil válogatottnak szemmel láthatóan itt van a gyenge pontja, amit az ellenfelek támadnak majd, és ezen az sem feltétlenül segít majd, hogy a középpályán viszont aligha találhatunk erősebb egységet.

Casemirót nem kell bemutatnunk, de a Liverpool klasszisát, Fabinhót sem. Amennyiben Tité a gyorsaság és a támadójáték fellendítésében gondolkozik, úgy a Newcastle-ben egészen fantasztikus Bruno Guimaraesnek is bizalmat szavazhat, akivel kapcsolatban talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy a Premier League-ben jelenleg ő (és Kevin De Bruyne) legjobb formában lévő középpályás.

Bruno Guimaraes az egyik legjobb formában lévő PL-középpályás (Fotó: EPA/PETER POWELL)

Viszont akad itt is fejvakarós lépés is a kapitánytól: az egységben például Fred meghívása érthetetlen, a Manchester United szűrőjével még Erik ten Hag sem számol kezdőként, nem véletlen, hogy Frednek 16 mérkőzésen mindössze 638 percnyi játék jutott.

Mindeközben ott lenne a sorban Douglas Luiz, aki évek óta az Aston Villa egyik legmeghatározóbb játékosa, és az sem ok nélküli, hogy a nyáron épp a PL-éllovas Arsenal akarta nagy erőkkel szerződtetni.

Fred valószínűleg nem nagyon kerül majd pályára ezen a középpályán, ilyenformán rásüthetjük, tök mindegy, kit visz el Tite a három sztárja mögé, azért az nem másodlagos, hogy Luiz a variációs lehetőségeket tekintve is többet adhatott volna az együttesnek Frednél.

A támadóegység és a „kiszolgáló-személyzet” rejthet magában buktatókat: a névsort átfutva kitűnik, hogy Lucas Paquetán kívül nem igazán van a keretben vérbeli irányító, a West Ham friss sztárigazolásával kapcsolatban viszont nem árt megjegyezni, klubcsapataiban jobbára kiváló passzaival tűnik ki, a brazil válogatottban azonban inkább csak háttérszereplő, s eddigi 35 nemzeti mérkőzésén mindössze egyetlen gólpasszt osztott ki.

Erre a posztra talán legyinthetnénk, hisz Brazília támadóegysége tele van világsztárokkal, akik egyénileg egészen csodálatos képeségekkel rendelkeznek, de talán nem véletlen, hogy a korábbi világbajnokok klasszis irányítókkal rendelkeztek: elég csak a Zidane-nal kiálló franciákra (1998), a Kakát és Ronaldinhót is soraiban tudó Brazíliára (2002), a Pirlót felvonultató olaszokra (2006), az Iniesta és Xavi fémjelezte spanyolokra (2010), vagy épp a Kroosszal és Özillel kezdő németekre gondolni még 2014-ből.

Márpedig Tité 4–2–3–1-es szisztémájában a szélsőjáték mellett fontos szerepe lesz az irányító középpályásnak is.

A támadóegység egyelőre több kérdést is rejt magában: Neymar egyértelműen az alakulat erőssége, miatta viszont a kapitánynak nagy agyalásba kell kezdenie, a klasszis játékos ugyanis balszélső, s jobblábasként legszívesebben oldalról betörve szeret játszani. Igen ám, de mivel Madridban időközben igazi sztárrá érett Vinícius Jr., aki pont ugyanebben a szerepkörben tetszeleg Carlo Ancelotti csapatában, valakit be kell áldoznia Titenek.

Ez egyébként minden bizonnyal Neymar lesz, aki emiatt nem a szeretett posztján szerepel majd, ehelyett a kapitány betolja középre csatárnak – és itt jöhet az „áldozat az áldozata”, aki nem más, mint az Arsenalban remeklő Gabriel Jesus.

A támadósor nagy fejtöörést okozhat Titenek (Fotó: EPA/VINCE MIGNOTT)

A 25 éves középcsatárral kapcsolatban nem árt tudni, hogy még a Manchester Cityben Pep Guardiola elkezdte a jobb szélen is próbálgatni (miután középen Sergio Agüero miatt nem volt hely), s nem is teljesített rosszul. Mindezek hatására Jesust néhány alkalommal már Tite is szerepeltette ugyanott, így tulajdonképpen az is megtörténhet, hogy a brazil válogatott a Jesus, Neymar, Vinícius Jr. hármassal vág majd neki elöl a világbajnokságnak, csak épp Jesus nem középen lesz, hanem a pálya jobb szélén.

Csak így ugye a három sztárból kettő nem a saját, kedvelt pozíciójába kerül…

Az is elképzelhető, hogy Tite a gyorsaságot választja a tapasztalat ellenében, ami miatt Jesus a padra szorul, s a jobb oldalon a Manchester United nyári szerzeménye, az Angliában igencsak eredményesen bekezdő Antony kezd – ennek mondjuk kisebb az esélye, Tite ugyanis a támadót a szeptemberi felkészülési mérkőzéseken is csak csereként vetette be. Ezeken egyébként egy harmadik opció, a Barcelonát erősítő Raphinha szerepelt az említett szélen, aki a szóban forgó négy összecsapáson két gólja mellett két assziszttal is megmutatta magát.

Igen ám, csak Raphinhának a Barcában egyáltalán nem megy jól az elmúlt hónapokban, ebből kifolyólag az lesz a nagy kérdés, Tite az aktuális forma, vagy a válogatottban tapasztalt forma alapján dönt majd arról, ki legyen a kezdő jobbszélső a világbajnokságon.

A lista egyik fiatal tehetsége egyébként az a Gabriel Martinelli, aki egészen elképesztően teljesít az Arsenalban – a kerethirdetés után több bennfentes is azt nyilatkozta, miszerint a szélső egyáltalán nem szerepelt Tite vb-terveiben, s ha egy hónapja kellett volna dönteni, a 21 éves csillag neve szóba sem került volna. És épp emiatt Martinelli adta talán a legnagyobb fejtörést a kapitánynak, aki végül képtelen volt figyelmen kívül hagyni a játékos PL-teljesítményét, és kiküldte a meghívót Martinellinek.

Hogy Neymar és Vinícius Jr. mellett mennyi lehetőséget kap majd, az megint más kérdés, mindenesetre a támadó számára nagyszerű tapasztalat lehet majd a katari torna.

Akad egy másik kérdőjel is, ezt Richarlison adja: a Spurs futballistája alig játszik Conte csapatában, így néhány hónap távlatából inkább úgy tűnik, nem tett neki jót a környezetváltás. Igen ám, de Richarlison rendkívül jó viszonyt ápol többek között Neymarral, ami erősítette a pozícióját, arról nem is beszélve, hogy Tite is kifejezetten kedveli a játékost. Az megint más kérdés, mennyi hasznot tud majd hozni a 25 éves labdarúgó a brazil válogatottnak.

Bárhogy is, a végső  támadóegységnek mindenképp meglesznek az áldozatai: vagy Vinícius kerül a padra, esetleg Neymar középre, míg Jesus középről a szélre. Vagy netalántán épp ő lesz az, aki a cserék között találja magát. Noha ez a brazil csapat minden esetben bombaerős lesz, nem mindegy, kinek pontosan milyen szerepkör jut majd.

Adenor Leonardo Bacchi (Tite) (Fotó: EPA/Antonio Lacerda)

Ami pozitívum, hogy Brazíliánál jelenleg egyáltalán nem tapasztalható olyan csapategységbeli probléma, mint például a szintén nagy esélyes franciáknál a legnagyobb veszélyt jelenti, Neymarék rendkívül jó összhangban várják a torna kezdetét. Tite számára így nagy megkönnyebbülést jelenthet, hogy a stábnak „csak” a taktikával kell foglalkoznia, motiválni és ösztönözni senkit sem kell majd – hiába a világsztárok sokasága, ez a gárda tökéletesen egységes, senki sem akar előtérbe kerülni, s nem irigykedik a másikra. Pont ez az, ami kiemelheti az egyébként is félelmetes Brazíliát, s hozhatja el a végső sikert.

Mert a brazil labdarúgó-válogatott a katari világbajnokság egyik legnagyobb esélyese, s Tite mellett a vezérek várható távozása vélhetően méginkább feltüzeli majd a csapatot, talán épp annyira, hogy a Selecao meg se álljon története hatodik világbajnoki címéig.

A brazilok 26 fős világbajnoki kerete:
kapusok:

Alisson (Liverpool), Ederson (Manchester City), Weverton (Palmeiras)

hátvédek:
Bremer (Juventus), Dani Alves (UNAM Pumas), Danilo (Juventus), Marquinhos (Paris Saint-Germain), Eder Militao (Real Madrid), Thiago Silva (Chelsea), Alex Sandro (Juventus), Alex Telles (Sevilla)

középpályások:
Casemiro (Manchester United), Fabinho (Liverpool), Fred (Manchester United), Bruno Guimarăes (Newcastle), Lucas Paquetá (West Ham), Everton Ribeiro (Flamengo)

támadók:
Antony (Manchester United), Gabriel Jesus (Arsenal), Gabriel Martinelli (Arsenal), Neymar (Paris Saint-Germain), Pedro (Flamengo), Raphinha (Barcelona), Richarlison (Tottenham Hotspur), Rodrygo (Real Madrid), Vinícius Junior (Real Madrid)

Labdarúgó-világbajnokság november 20. és december 18. között, élőben az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu oldalon.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Újabb kényszerű csere az argentin vb-keretben
Ismét változtatnia kellett keretén Lionel Scaloninak, a vasárnap kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságra készülő argentin válogatott szövetségi kapitányának.
Külföldi futball
Bruno Fernandes: Semmi bajom sincs Ronaldóval
Korábban beszámoltunk arról, hogy némi <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2022/11/15/bruno-fernandes-huvosen-koszontotte-cristiano-ronaldot-a-portugal-valogatott-osszetartasan" rel="noopener" target="_blank">feszültség volt felfedezhető</a> a Manchester United két portugál labdarúgója, Cristiano Ronaldo és Bruno Fernandes között, amikor köszöntötték egymást a világbajnokságra készülő válogatottjuk összetartásán. Utóbbi tagadja, hogy bármilyen probléma lenne közöttük, ezt csak az ügyet csak az újságírók fújták fel.
Külföldi futball
Jön a belga aranygeneráció utolsó nagy dobása, Horvátország újraélné az oroszországi vb-csodát
Ha másképp alakul a 2018-as világbajnokság két elődöntője, akkor akár Katarban a négy évvel ezelőtti torna döntőjének visszavágóját is láthatnánk az F-csoportban, de Belgium végül bronzérmes lett, Horvátország pedig nagy meglepetésre második helyen végzett. A Marokkóval és Kanadával kiegészült kvartettben koránt sem biztos, mely nemzeté lesz az első hely, de a másodikért is nagy csata lesz, hiszen az észak-amerikai válogatottat sokan az egyik lehetséges meglepetéscsapatnak tartják, és az afrikaiak is beleszólhatnak még a továbbjutás kérdésébe.
Külföldi futball
Hivatalos: Sadio Mané kihagyja a világbajnokságot
Beigazolódott a szenegáliak féleleme: lemarad a katari vb-ről a válogatott csapatkapitánya és legjobbja, Sadio Mané, aki múlt kedden, a Bayern - Werder Bremen Bundesliga-bajnokin sérült meg.
Külföldi futball