Cristiano Ronaldo a könnyivel küszködve hagyta el a játékteret miután Portugália 1-0-ra kikapott Marokkó ellen a negyeddöntőben és így kiesett a világbajnokságról. Nem véletlen, hogy ily módon felszabadultak az érzelmek a 37 esztendős klasszisban, hiszen feltehetően utolsó vb-meccsén lépett pályára szombaton. Vasárnap pedig Instagram-odalán – hacsak burkoltak is – gyakorlatilag meg is erősítette ezt a tényt.
„A világbajnokság megnyerése Portugáliával egész karrierem egyik legnagyobb álma volt. Szerencsére sok nemzetközi tornát nyertem, beleértve a válogatottat is, de mindent megadtam volna azért, hogy Portugália a labdarúgás legfelső polcára kerüljön. Küzdöttem ezért. Harcoltam az álmomért. Mindent beleadtam az elmúlt 16 év öt világbajnoksága során, mindig nagyszerű játékosokkal osztoztam a pályán több millió portugál biztatásával a hátunk mögött. Mindent ott hagytam a gyepen, sosem hajtottam le a fejem és nem adtam fel az álmom. Ám sajnos tegnap az álom véget ért. Nem kell ezt túlreagálni. Sokfélét írtak és mondtak az elmúlt napokban, de szeretném mindenkivel tudatni, az elszántságom a portugál válogatott irányába egy cseppet sem változott. Küzdöttem a többiek céljaiért, sosem fordítottam hátat a csapattársaimnak és a hazámnak.
Nem tudok többet mondani. Köszönöm, Portugália! Köszönöm, Katar! Csodálatos álom volt, amíg tartott…Az idő lesz a legjobb tanácsadó, s mindenki vonja le a maga következtetéseit – írta Ronaldo, akinek egyelőre továbbra sincs meg a következő klubja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon