A focivébé döntőjét december 18-án rendezték, a torna legjobb fiataljának járó díjjal kitüntetett Enzo Fernández 27-én érkezett vissza Portugáliába, 30-án pedig már pályára is lépett: a bajnokságot addig veretlenül vezető Benfica 3-0-ra kikapott a Bragatól.

A meccs után a 21 éves középpályás engedélyt kért Roger Schmidt vezetőedzőtől, szilveszter napjára hadd utazzon vissza hazájába, de határozott nem volt a válasz, mondván, mindenkinek maradnia kell, nincs kivétel.
A River Plate-től 2022 nyarán igazolt 14 millió euróért igazolt játékos ennek ellenére visszarepült ünnepelni Argentínába, amit ügynöke Instagramra posztolt fotója bizonyított.

Hétfőn már (két) edzésen lett volna jelenése, de egyiken sem jelent meg, így fegyelmezetlenségéért minden bizonnyal büntetésre számíthat.
Az A Bola úgy tudja, Fernández azért kezeli ilyen lazán a dolgokat, mert minél előbb szeretne klubot váltani. A Chelsea állítólag már januárban hajlandó lenne kifizetni 120 millió eurós kivásárlási árát és a játékossal már meg is állapodtak egy évente 8 millió eurót garantáló szerződésben. A londoniak mellett a Real Madrid, a Liverpool és a Manchester City is erősen érdeklődik.
A Benfica a 2022/23-as szezonra mindenképpen szeretné/szerette volna megtartani a játékost, a klub elnöke a vb után ezért állítólag még külön prémiumot is felajánlott, de a jelek alapján a közös folytatás egyre inkább távolodik.
A Benfica legközelebb pénteken a Portimonense ellen lép pályára. Amellett, hogy vezeti a portugál bajnokságot, a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában is érdekelt, a nyolcaddöntőben a Club Brugge az ellenfele februárban.