Össztűz alá került Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke, aki bírálói szerint tiszteletlenül beszélt a legendás Zinedine Zidane-ról. Az FFF a múlt héten 2026-ig szerződést hosszabbított Didier Deschamps szövetségi kapitánnyal, ezzel eldőlt, hogy az 1998-as világbajnoki döntőben két gólt szerzett Zidane egyelőre nem vállalhat szerepet a nemzeti együttes élén.
A Real Madriddal edzőként három Bajnokok Ligája-címet begyűjtött szakemberrel kapcsolatban ugyanakkor az a hír járja, hogy esélyes a brazil válogatott kispadjára. Le Graët egy rádióinterjúban arra a kérdésre, kellemetlenül érintené-e, ha Brazíliába szerződne Zidane, úgy reagált, hogy nem érdekli, “oda megy, ahova akar“. Majd az érdeklődésre, hogy kapcsolatba lépett-e vele Zidane, azt válaszolta: nyilvánvalóan nem, és ő sem kereste, még telefonon sem. “Mit mondtam volna neki? Jó napot uram, most egyeztem meg Didier-vel, keressen egy klubot?”
A L’Equipe című sportnapilap hétfői számának címlapján a maga elé tekintő Noël Le Graët látható, mellette a tőle vett két idézet, illetve fölötte főcímként a lap állásfoglalása, hogy ez “elfogadhatatlan”.
Zidane c’est la France, on manque pas de respect à la légende comme ça…
— Kylian Mbappé (@KMbappe) January 8, 2023
Korábban Amélie Oudea-Castera francia sportminiszter Twitter-bejegyzésében azt írta, egy vezető sportági szövetség első embere nem mondhat ilyet, egyben bocsánatkérést sürgetett. A katari világbajnokság döntőjében mesterhármast elért Kylian Mbappé a közösségi oldalán úgy fogalmazott: “Zidane maga Franciaország. Nem lehet egy legendával ilyen tiszteletlenül bánni.”
A szövetségi vezető hétfőn a francia hírügynökség megkeresésére azt mondta, “szerencsétlenül fogalmazott”, ami “félreértésre adott okot” és ezért elnézést kér. “Szeretnék bocsánatot kérni a megjegyzésekért, amelyek egyáltalán nem tükrözik a gondolataimat és a tiszteletet a játékos iránt, aki volt, illetve az edző iránt, akivé vált” – fogalmazott Noël Le Graët.
A Real Madrid is kiállt egykori mestere mellett. Közleményt adtak ki, melyben sajnálják a Francia Labdarúgó-szövetség elnökének, Noel Le Graetnek a sajnálatos kijelentéseit Zinedine Zidane-ról, a világsport egyik legnagyobb legendájáról.
De szintén kiállt egykori csapattársa mellett a már visszavonult Franck Ribéry is, és sürgős bocsánatkérést követelt Amélie Oudéa-Castéra, francia sportminiszter is.
Tu me régales. En revanche, il va falloir songer à consulter rapidement.
Zizou🇫🇷— Franck Ribéry (@FranckRibery) January 8, 2023
Déclarations à nouveau hors sol avec en prime cette fois un manque de respect honteux, qui nous heurte tous, à une légende du foot et du sport : un “président” de la première fédération sportive de France ne devrait pas dire ça.
Des excuses pour ce mot de trop sur Z.Zidane svp. https://t.co/FUdE76nBz0— Amélie Oudéa-Castéra (@AOC1978) January 8, 2023