Musorujsag
Élő Eredmények

Meggyőzte a klubelnököt, két nappal kirúgása után visszavették a Serie A-csapat edzőjét

Meggyőzte a klubelnököt, két nappal kirúgása után visszavették a Serie A-csapat edzőjét

MTI
Két nappal menesztését követően ismét Davide Nicola irányítja vezetőedzőként a Salernitana labdarúgócsapatát.

A Serie A-ban 16. helyezett klub szerdán jelentette be a szakember reaktiválását, akinek így érvényben maradt jövő júniusig élő szerződése.

Nicola közösségi oldalán megjegyezte: azt követően őrizheti meg pozícióját, hogy sikerült meggyőznie a klub elnökét, Danilo Iervolinót, gondolja át korábbi döntését.

Nicola tavaly februárban vette át a csapatot, az akkor sereghajtó együttest benntartotta az élvonalban. A salernói együttes jól kezdte a 2022/23-as szezont is a Serie A-ban, 13 fordulót követően a kilencedik helyen állt, azóta viszont csupán egyetlen pontot szerzett, és a vasárnapi volt sorozatban a hatodik nyeretlen meccse – az Atalanta otthonában 8–2-es vereséget szenvedett -, így visszacsúszott a 16. pozícióba. Előnye viszont így is kilenc pont a már kieső, 18. helyen álló Hellas Veronával szemben.

A rossz sorozat és a kínos bergamói kudarc után a fél éve még ünnepelt tréner menesztését a Salernitana hétfőn a honlapján jelentette be.

Borítókép: Davide Nicola (Fotó: EPA/Massimo Pica)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek