Musorujsag
Élő Eredmények
×

A fékezhetetlen erő, a pillanat ura, vagy torzó? – Bale egyszerre a brit labdarúgás legjobbja és be nem váltott ígérete

A fékezhetetlen erő, a pillanat ura, vagy torzó? – Bale egyszerre a brit labdarúgás legjobbja és be nem váltott ígérete

m4sport.hu | Petykó Adrián
Gareth Bale pályafutása az ellentmondások pályafutása, ebből adódóan hiába adott minden, mégsem egyértelmű, hogy a brit futball történetének legjobbja-e.

Még térdre sem borult, még csak közelítette arcát a keze, máris gellert kapott a süketelésgenerátor, hogy a világbajnoki cím innentől igazolja, Lionel Messi a valaha volt legnagyobb. (A baj ott a nagy csak igazán, ahol néhány jól vagy rosszul elvégzett tizenegyestől függött az álláspont.) Rövidesen, egy másik kor géniusza, Pelé halálakor ízléstelenségbe hajlóan fokozódott a parttalan méricskélés.

Gareth Bale leköszönésével kapcsolatban azért merülhetett fel e lexikális tudásfitogtatássá vagy hitvitává silányuló topik, mert döntése bejelentésekor azonnal kezdetét vette a hergelés: szűkebb, de még így is tekintélyes körben, a brit futballisták panteonjában vajon hova tehető a walesi fergeteg?

Hogy jár a csillag a sétányon, az vitathatatlan, de a trófeagyűjteményének ragyogása, melyhez a szigeteken csak a királyné nyakéke fogható, a legjobbakkal emeli azonos szintre, esetleg egyenesen mindegyikük fölé, vagy azért ez mégiscsak túlzás? Bale megítélése kettős, ahogy az illik egy ötszörös Bajnokok Ligája-győzteshez, aki 33 évesen úgy vonul vissza, hogy évek óta vegetált. Az ellentmondások végigkísérték. Ott munkált benne a megállíthatatlanság ígérete, tartósan mégsem hajtotta uralma alá a pályákat, inkább a döntő pillanatokat formálta a saját akarata szerint. A már-már hipnotikus fejlődéstörténet ugyanúgy igaz rá, akár a szenvtelen flegmaság. Egyszerre, vagy egymás után: megszállott és számító.

Hiányérzet, torzóként megőrzött karrierkép, egy elszalasztott kiteljesedés – sokakban marad meg mint mi lehetett volna, ha kategória. De ha a milói Vénuszt is képesek vagyunk teljes értékű alkotásként értékelni, Bale-t is az alapértékei alapján érdemes elhelyezni a brit futball nagyjai közt, ügyet sem vetve a személye köré halmozott igaz, féligazságokat tartalmazó vagy hamis szóbeszédekre.

Szó szerint berobbant, mikor egyszerűen földbe tiporta Maicont. Aznap este a teljesítménye, mellyel a BL-címvédő Inter ellen győzelemre vezette a Tottenhamet, felülmúlta a San Siróban emberhátrányban hintett mesterhármasát is.

George Bestről járja, hogy azt tett a védőkkel, amihez kedve szottyant. Hanyag stílusához törékeny alkat párosult amellyel két bekket három felé küldött. Bale azonban nem játszadozott az ellenfelekkel, egyszerűen lesöpörte őket. És ebben nemcsak kivételes sebessége segítette – már 14 évesen 11,4 alatt futotta a 100-at –, kimunkált atlétikussága a lövőerejéhez is hozzátett, ahogy a ruganyosságához is. Mindez egybevetve kivételesen hatékonnyá tette. 2012-13-ban tető alá hozta a Premier League egyik legemlékezetesebb szezonját: 21 góllal zárt, amelyből egy sem született büntetőből, míg a tizenhatoson kívülről kilenc is – ennél többet összvisz egy csapat(!) produkált a liga történetében.

Mire a Real Madridban körbeautózta Marc Bartrát a Király-kupa 2014-es, Barcelona elleni döntőjének hajrájában, mindenki tudta, fékezhetetlen erő dolgozik benne. Nem finomkodott, nyers erőfitogtatásnál is több, félelmetes volt, ahogy az oldalvonalat elhagyva kerülőúton előzött.

Cliff Bastin a múlt század harmincas éveiben szállította a gólokat az Arsenalnál, és ameddig bizonyos Thierry Henry meg nem döntötte, szintén a (bal) szélről tartotta a klub gólrekordját, de eredményessége, hogy beadások helyett a kapura törhetett, a Herbert Chapman forradalmasította WM-rendszerből fakadt.

Bale metamorfózisa kiáltott a pozícióvándorlásért. A Manchester United repülőszerencsétlenségében fiatalon életét vesztő Duncan Edwards óta nem akadt még egy ilyen sokoldalú tehetsége a briteknek. Wayne Rooney is több feladatkörben megállta a helyét, de egyikben sem ennyire extrán. A kis Gareth a kezdetektől nagy ígéret volt – még a 17-et sem töltötte be, mikor bekerült a másodosztályú Southamptonba, és a 18. születésnapja előtt igazolt a Spursbe –, de mégiscsak egy jól támadó, ugyanakkor maga mögött hagyott területről megfeledkező cingár balbekkből vált igazi all-round támadószörnyeteggé. Hogy honnan hova katapultált, jól kifejezi, hogy csak a 25. nekifutásra ünnepelhetett először győzelmet a PL-ben. Ha nincs Benoît Assou-Ekotto sérülése, talán el is engedi a kezét Harry Redknapp, aki aztán szabadjára engedte a fenevadat azzal, hogy feljebb tolta egy sorral, majd midőn már két emberrel próbálták kikapcsolni, a csatár mögé. A repertoár André Villas-Boasnál egészült ki, jobbról befelé húzó tükörszélsőként immár bárhonnan veszélyt jelentett.

Ám még rekordercímkével a nyakában sem lehetett céronaldóbb Cristiano Ronaldónál, árnyékában a legjobb időszakában is másodhegedűs maradt, amitől nehéz elvonatkoztatni Bale és a Real ambivalens kapcsolatában, de a britek körében még így is páratlan, amit a csatornán innen letett az asztalra. Legfőképp azzal, hogy úgy ragadta meg a pillanatot, ahogy nagyon kevesen (angol környezetben clutchplayer), és a formájától és az előzményektől teljesen függetlenül, mintha tényleg a puszta akaratán múlt volna, kisajátítja-e a főszerepet. Tökéletes illusztrációjaként ollózta le a csillagokat a Liverpool ellen, amellyel ugyebár már másodízben billentett a Real javára BL-döntőt – négy évvel korábban a 110.-ben bólintott az Atlético kapujába.

2018 tavaszán csupán Zinedine Zidane epizodistájának számított, a döntőben is csereként szállt be, és valójában – kis kariusi közbenjárással – a semmiből duplázott. Steven Gerrard sem habozott előlépni, ha helyzet úgy kívánta, Kevin Keegan pedig UEFA-kupákat döntött el, Bale erre pakolt rá egy jó nagy lapáttal.

Ha már Amerikában járt, természetesen ott is beleszólt a végelszámolásba, de ki tudja, elszegődik-e egyáltalán az MLS-be, amennyiben nincs szüksége némileg karban tartott kondira a télre tolt világbajnokság miatt. Ahová 64 év szünetet lezárva kirúgta a válogatottat. A katari búcsú nem sikerült fényesen, de egy pontot azért így is kicsikart az általa kiharcolt tizenegyessel.

Wales az 1958-as vébé kivételével jó darabig nem vett részt nagy tornán, hogy aztán újkori csillagával háromszor is. Válhatott körülötte bármennyire fagyossá a levegő Madridban, még a satnyuló klubkarrierje mellett is megőrizte övéi iránti elkötelezettségét, messze lekörözve a kevésbé ragaszkodó Ryan Giggset. Bale 16 évesen debütált a válogatottban és szereplési, valamint gólrekorderként (111/40) tette le a lantot. A csúcsot egyértelműen a 2016-os Európa-bajnokság jelentette, az előzetesen elképzelhetetlen elődöntőzéssel kipipálta, hogy a vébényolcba jutó Békés Óriás, a legendás John Charles örökségének is eleget tegyen.

Bizonyára a walesi színekhez fűződő lojalitása miatt is jóval egyöntetűbb az elismertsége a briteknél, mégsem hazai klubbal pimaszkodott, sőt még a Wales, golf, Madrid trollkodása is hordozta azt az üzenetet, hogy otthon mindig a rendelkezésére áll. A Realban a végére valóban megtűrt személyként tengett-lengett. A szerződéshosszabbítási mizériákkal is magára haragította a szurkolókat, sokszorosan megkérdőjelezték elkötelezettségét, központi téma lett, hogy rosszul vagy leginkább sehogy sem beszél spanyolul, ezért elhidegült az öltözőben – korábbi csapattársai üzeneteit látva ez is fenntartással kezelendő.

A sérülékenysége a kezdetektől hátráltatta, és – főleg az érdemi szakaszában – aligha nemtörődömség okán, a Spursnél rögtön a bokaszalagja szakadt, majd a vádlijától a térdén át a hátáig, nincs porcikája, amely ne nehezítette volna a sorsát. A tény ettől tény, a Realnál csak egyetlen egy szezonban játszott a bajnokság játékperceinek legalább kétharmadán, és szintén csak egyszer, az odaigazolásakor ért el háromnál több gólt a BL-kiírásokban. Ötödik BL-címét a menetelés egésze során ráosztott tíz perccel véste be a CV-jébe, és a három La Liga-sikeréből is csak az elsőhöz járult hozzá igazán tevékenyen

Kiegyensúlyozottsága meg sem közelíti Bobby Charltonét vagy Giggsét. Az egyéni elismerései sem sorjáztak, ugyanannyiszor került a tízbe az Aranylabda-szavazáson, mint ahány Aranylabdát Keegan kapott. Ridegnek tűnt és sokszor közönyösnek, sosem volt olyan irigyelt playboy, mint Best, és a játék iránti rajongás sem sütött róla, ami a futball megkerülhetetlen ikonjává tette David Beckhamet.

A képességei valószínűleg a legkomplexebbek mind közül, mégsem osztjuk, és sosem fogjuk Bale előtti és utáni korszakra bontani a brit labdarúgás időszámítását – ha ez kellő válasz a kérdésre, hogy Bale-e a valaha volt legjobb játékos, aki a futball őshazájában született.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek