„Hogyan találok helyet, mikor szemernyi sincs? Mindig vannak területek. Mozgatnod kell a labdát az egyik oldalról a másikra, járatni és újra járatni, és ott is a terület. Azzal töltöttem az életemet, hogy keressem a módját, hogy megtaláljam. Hol van hely? Hogy teremthetek területet?” – Xavi¹
Összetett folyamatokról éppoly nehéz egyszerűen beszélni a labdarúgásban, mint amilyen nehéz egyszerűen játszani. Holott mi másról szólna az élet a játékot a labda uralásával elképzelő csapatoknál, ha nem a területek kereséséről és kialakításáról. A pozíciós játék, mely annyira jellegzetes eleme Pep Guardiola együtteseinek, nem tiki-taka, nem passzív labdajáratás, hanem kezdeményezés, amelyben a türelem valóban kulcs a jó időzítéshez, az áttöréshez szükséges körülmények megteremtéséhez. Hogy a futballistái a tér és az idő megfelelő érzékelésével kihasználják az általuk kreált létszámbeli, helyezkedési vagy képességbeli fölényt.
E taktikai elem annak a játékelképzelésnek a része, amely edzője korábbi állomáshelyeihez hasonlóan sajátos stílussal ruházza fel a Manchester Cityt is. A Real Madrid elleni elődöntő első mérkőzésének különbsége nem tükrözte hűen a meccs képét, ugyanakkor adott némi támpontot, hogy Guardiola miért annyira eredményes a világ legsikeresebb klubja ellen.
Mert nem Carlo Ancelotti az első a Madrid kispadján, akinek feladja a leckét. 12-szer egyetlen más szakvezető sem győzte le a Madridot, és a húsz nekifutásból mindössze négyszer vesztett. A barcelonai gyökereire állandóan támaszkodó Guardiola pontosan tudja, hogy az ősi ellenfél az aprólékosan kimunkált taktikai finomságok helyett a sztárok olvasztótégelyeként lett naggyá, a klasszisai erényeivel fedi el a hiányosságokat. A katalán mester viszont azt a filozófiát szívta magába, hogy a játék minőségének következménye az eredmény.
A 4-3-ra végződő manchesteri meccsen kezdetben meg sem nehezítette a Madrid a City támadásépítéseit: a Rodri mellé húzódó szélső védőkkel, Stonesszal és Zincsenkóval három a kettő ellen építkezhettek a két madridi középpályással szemben, miközben De Bruyne és Silva, azaz a két nyolcas Kroos oldalán könnyedén alakíthatott ki pozíciós fölényt a félterületekben.
A második gólt megelőző támadás pontosan a formációkból adódott. A pálya közepén egymással ellentétes irányba mutató háromszöget vett fel a két fél belső triója, azonban a madridi szélsők nem tarthattak a City középre záró szélső védőivel. Zincsenko, Rodri és De Bruyne összehangolt mozgása lekötötte Valverde, Kroos és Carvajal figyelmét, majd mikor Rodrygo elindult a labdás felé, Ruben Diás indíthatta az üres területbe startoló Fodent. Miután a támadó megtartotta a labdát Militão mellett, a védelembe visszazáró Carvajaltól elszakadó De Bruynéhez passzolt, és mivel a belga előtte körülpásztázta a környezetét, tudta, hogy előkészítheti a beadást, és számára nincs testhezállóbb feladat, mint – a túloldalon a szélsőt a védővonalba már nem követő Vinícius miatt – a kapu elé létszámelőnnyel érkező társak helyzetbe hozása.
A szünetet követően a Madrid váltott, és Valverde már Kroos vonalában védekezett Modrić mögött, így azok a bizonyos belső háromszögek egy irányba kerültek: a vendégek letükrözték a citys alakzatot és lényegében párokat hoztak létre. A középső hátvéd belépésével azonban újra döntési helyzetet kreáltak a hazaiak. Ismét létszámfölényes szituációkat teremtettek, hiszen addig vezethette a labdát, amíg az egyik madridi ott kellett hagyja az emberét, hogy kilépjen a labdacipelőre, amivel ismét dőlhetett az első dominó.
A félidő derekán Laporte egy percen belül kétszer élhetett ezzel az eséllyel. Először szinte a támadóharmadig vitte fel a labdát, és miután a tizenhatos előterében kvázi 4:3 elleni cicázásban De Bruynéhez került a labda, Kroos is kénytelen volt lépni, így mögötte a későn kapcsoló Vinícius miatt Silva üresen maradt, végül Fernandinho volt az, akihez átkerült a labda, a beadását viszont még tisztázták. A City a begyűjtött lecsorgóval ismét visszatért az origóhoz, és Laporte előtt megint nyílt a folyosó, mert csapattársai magukkal húzták az embereiket. A hazai védő a passzát követően a középcsatár pozícióját vette fel, Kroos De Bruynével tartott, ezt a teret egy harmadik emberes kombinációval használta ki Zincsenko, a centerzéséből épp Laporte járt közel a gólhoz.
Ebben a progresszív felfogásban a formációk tényleg puszta telefonszámok, ahogy azt Guardiola szokta emlegetni. A játékosok csupán bázisként foglalják el a pozíciókat, a továbbiakban a labda adja meg a támpontot, ahhoz viszonyítva manipulálják a teret és az ellenfelet. Alakzatot építenek, amit le is bontanak. És ha kell, kezdik előröl, és addig forgatják oda-vissza az oldalvonalak között a játékot, míg az ellenfél védekezésében rés nem nyílik.
A negyedik City-gólt megelőző közel kétperces labdajáratás a példázata, hogyan keres, teremt és tölt fel területet Guardiola csapata. Ez csak a második fele annak az etapnak, melyben a Realtól mindössze két sikeres passzra futotta. Labdszerzésből előbb bal oldalra, majd ekkor is türelmesen, Laporte-ig került hátra a labda, mivel a Zincsenkóra ügyelő Modric helyett Benzema ekkor még odazárt Rodrira, de széttárt karokkal jelezte, nem kéne ennyire mélyen védekeznie. A két középső védő valóban könnyen forgathatott, ezzel elkezdődött a madridiak mozgatása. Rodri a fedezőárnyékban még nem volt megjátszható, de a többiek létrehozta térben magkapja a labdát, ám nincs folytatás előre, így visszahelyezi a súlypontot balra. Zincsenko postafordultával vissza. Rövidesen Mahreznek sincs esélye áttörni, viszont De Bruyne beindulása Kroost és ezáltal Valverdét is korlátozta, így ismét Zincsenkón át kerül a bal oldalra a fókusz. A holtpontot újra a szabad középhátvéd belépése törte meg. Amint Camavinga felveszi, Fernandinho észleli a mögötte megnyíló teret, bár nem játszották meg. Ezt követően a City újra széthúzta a pályát, Silva addig zuhant hátra a középpályán, hogy megint fordíthasson. A tolódó madridiak egyre nehezebben zárták a passzsávokat, míg a hosszún két hazai támadó láncolta le a védőket. Mire megint Zincsenkóhoz fordult az irány, mondhatni vörös szőnyeg feküdt előtte. A sztori innen megénekelt már: Kroos felvágta, de Kovács István játékvezető előnyszabályt alkalmazott, és Silva precíz lövéssel kihasználta a leálló realosok rövidzárlatát.
Minden passznak célja van, ez a dominancia alapja. Ennek nem mond ellent, hogy Guardiola a kontrollra törekszik, és ez még a Madridot is reakcióssá tette. És az eddigi mérleg azt mutatja, hosszú távon ezzel nem tud mit kezdeni. De Ancelotti alatt nem feltétlen áll rosszul rekordbajnoknak, ha a pillanatot kell megragadnia. Ez el-, divatosabban túlgondolkodtathatja Guardiolát is, és talán ez az egyetlen esélye Benzemáéknak: ha az ellenfélen azt látják, meginog a saját – egyébként bizonyítottan hatékony – koncepcióba vetett hite.
„A Madrid nem játszik, hanem nyer. (…) Nem sírdogálnak. Ha nem nyomod le őket, ők megteszik. (…) A szemedbe néznek és megküzdenek veled. »Támadni akarsz? Gyere csak, mi is ezt fogjuk tenni. De ha te nem rúgod be, mi be fogjuk.« Ne adj reményt a Madridnak!” – Xavi²