Musorujsag
Élő Eredmények

Egy kapuralövés, egy gól – Németh András sok dicséretet kapott első hamburgi gólja után

Egy kapuralövés, egy gól – Németh András sok dicséretet kapott első hamburgi gólja után

m4sport.hu
A télen a Hamburghoz szerződő Németh András nem bánja, hogy egyelőre az első számú csatár cseréjeként számolnak vele új csapatnál, mint mondja, ha megkapja a lehetőséget, él vele, amit egyébként már bizonyított is.

A 20 esztendős csatár január végén igazolt az őt korábban a tartalékcsapathoz irányító Genktől Hamburgba, ahova egyelőre egyedül költözött, hiszen párja csak azután követi őt a német kikötővárosba, hogy befejezte a tanulmányait Belgiumban.

„Egyedül élek itt, Hamburgban, a barátnőm Genkben maradt, még másfél évig ott tanul. A tanulmányai befejeztével ő is Hamburgba jön. Ez hosszú idő, de legalább addig is teljesen a futballra tudok koncentrálni” – válaszolta a Bild magánéletét érintő kérdésére.

Némethért a hírek szerint 750 ezer eurót fizetett a Bundesliga 2.-ben második, azaz feljutást érő helyen álló csapat, amely a góllövőlistát 13 találatával vezető Robert Glatzel tartalékjaként számol vele.

„Nem volt nehéz rájönnöm, hogy Robert Glatzel cseréjének érkeztem. Amit Bobby az utóbbi idényekben letett az asztalra, azt mutatja, hogy nagyszerű csatár. Mindenki játszani szeretne, de most a fejlődésem az elsődleges. Ha megkapom a lehetőséget, élni fogok vele” – fogalmazott.

Németh András gólja a Rostock ellen (fotó: Streubel/Getty Images)

A hétvégi Rostock elleni bajnokin már bizonyította is, hogy nem a levegőbe beszél. A 86. percben csereként küldték pályára, és a 94.-ben első hamburgi kapuralövéséből megszerezte első gólját, beállítva a 2-0-s végeredményt.

„Kétségtelenül nagyon jó nap volt a vasárnapi, de egyúttal hihetetlen is – fűzte hozzá. – Szükségünk volt a második gólra, mert nagyon nehéz meccs volt. Végül behúztuk, így mindenki boldog lehetett, és én is sok dicséretet kaptam utána.”

Minden bizonnyal Tim Laszlo Walter is elismerő szavakkal illette, és egész biztos, hogy nyelvi akadály sem volt köztük, Németh ugyanis elárulta, az edzői pályáját a Bayernnél kezdő, Kiel és Stuttgart érintésével Hamburgban kikötő vezetőedző beszél magyarul.

„Nagyszerű edző és nagyszerű ember. Fontos számára, hogy jó kapcsolatot ápoljon a játékosaival, és nemcsak a pályán, hanem azon kívül is” – méltatta Németh a magyar származású szakvezetőt.

Borítókép: Hamburger SV

További tartalmak