Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Edzője szerint Holman Dávid távozhat a Slovan Bratislavától, magyar klubok is vinnék

Edzője szerint Holman Dávid távozhat a Slovan Bratislavától, magyar klubok is vinnék

m4sport.hu
Vladimír Weiss, a szlovák élvonalban szereplő Slovan Bratislava vezetőedzője elárulta, könnyen elképzelhető, hogy az alakulat magyar válogatott támadója, Holman Dávid hamarosan távozik a klubtól.

 

A 29 esztendős támadó 2017 nyarán igazolt a Slovanhoz, melynek színeiben azóta összesen 139 tétmérkőzésen lépett pályára.

Holman Dávid aztán előbb 2021 januárjában, majd tavaly júliusban is súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt hónapokat kellett kihagynia – a magyar válogatott játékos ebben a szezonban eddig 31 találkozót kényszerült kihagyni.

A szélsőnek azonban az idény végén lejár a szerződése a pozsonyi alakulattal, s Vladimír Weiss vezetőedző szerint könnyen elképzelhető, hogy Holman hamarosan el is hagyja a Slovan Bratislavát.

„Ha sikerül egy-két érkezővel kiegészítenünk a keretet, akkor számítok néhány távozóra, de ha nem jön senki, akkor távozó sem nagyon lesz – idézi a szakembert a sport.aktuality.sk portál. – Lehet, hogy Holman Dávid elmegy. Két súlyos sérülést is szenvedett, mióta itt van, a szerződése pedig lejár a nyáron. A klubvezetés is érdeklődött nálam azügyben, hogy Magyarországról vannak ajánlatai, de jelenleg csak tárgyalások zajlanak. Nem rúgjuk ki innen, azonban ha lehetősége nyílik máshová igazolni, akkor távozik.”

 

Borítókép: Holman Dávid (Fotó: Facebook/SK Slovan Bratislava)

További tartalmak