Musorujsag
Élő Eredmények

A nemzetközi Sportdöntőbíróság engedélyezte a Barcának az „elkésett” transzfert, bejelentették az új igazolást

A nemzetközi Sportdöntőbíróság engedélyezte a Barcának az „elkésett” transzfert, bejelentették az új igazolást

MTI
A spanyol labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Barcelona leigazolta a mexikói válogatott Julian Araujót a Los Angeles Galaxytól.

 

A két klub pénteken jelentette be, hogy a 21 éves játékos 2026-ig szóló szerződést írt alá a katalán egyesületnél.

A Barcelona a téli átigazolási időszak utolsó napján azért nem tudta megszerezni Araujót, mert – mint Mateu Alemany sportigazgató elmondta – egy rendszerhiba miatt 18 másodpercet késett a papírmunka regisztrációjával. Akkor a Barcelona a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, most pedig létrejöhetett az átigazolás.

Araujo 2019 márciusában igazolt a Los Angeles Galaxyhez, melynek színeiben azóta 108 tétmérkőzést játszott, 20 gólpasszt adott és kétszer volt eredményes.

A kaliforniai születésű hátvéd az Egyesült Államok korosztályos válogatottjaiban szerepelt, majd 2020 decemberében a felnőtt együttesben is bemutatkozott. A 2021-es esztendőben kérvényt nyújtott be a nemzetközi szövetségnek (FIFA), hogy Mexikó válogatottjában játszhasson, és a közép-amerikai ország nemzeti csapatában 2021 decemberében debütált a Chile elleni barátságos meccsen.

 

Borítókép: twitter.com/FCBarcelonaB

További tartalmak